2012. január 11., 08:492012. január 11., 08:49
Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter 2010. január 11-én, az első alkalommal megszervezett romániai fotóművészet hónapja rendezvénysorozat megnyitóján jelentette be, hogy támogatja a Romániai Fotóművészek Szövetsége kezdeményezését, miszerint ezen a napon ünnepeljék hivatalosan a fotóművészet napját az országban. Tavaly első alkalommal a Brassói Szépművészeti Múzeumban ünnepelték a fotóművészet hivatalos napját, többek között megnyitották a romániai fotóklubok számára kiírt pályázatra beérkezett legjobb képekből összeállított tárlatot. Kelemen Hunor ekkor kifejtette: az országban a fotóművészet eddig méltatlanul elmaradt a többi művészeti ágtól, de figyelembe véve, hogy a szakszerű fotózás 150 éve alatt milyen értékes képi örökség halmozódott fel itt, indokolt lenne egy önálló fotóművészeti múzeum létrehozása.
Az idei ünnepi eseményekre – a Romániai Fotóművészek Szövetsége közlése szerint – egy nappal később, január 12-én, csütörtökön kerül sor Kolozsvárott. A hivatalos programsorozat a Kolozsvári Magyar Operában kezdődik, a megnyitón részt vesz Kelemen Hunor művelődési miniszter és számos fotóművész az ország különböző pontjairól. Az operában délután négytől Nagy Lajos kézdivásárhelyi fotóművész egyéni tárlatát nyitják meg. A művészt a Romániai Fotóművészek Szövetsége a 2011-es év fotósának választotta hazai és nemzetközi sikereit figyelembe véve. A mostani tárlat Nagy mintegy 80, fekete-fehér és színes alkotását vonultatja fel, amelyeket a világ számos fotószalonja díjazott. A fotográfia napjának ünneplése a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban folytatódik, ahol kiosztják a Nemzetközi Szathmári Pap Károly Jubileumi Fotószalon díjait és megnyitják a legjobb alkotásokból összeállított kiállítást. A fotószalont Szathmári születésének 200., halálának 125. évfordulója alkalmából a kolozsvári ArtImage Egyesület szervezte a Romániai Fotóművészek Egyesülete és a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége támogatásával. A nemzetközi felhívásra 31 ország 191 fotósától mintegy 1300 kép érkezett be, amelyből a nemzetközi zsűri 25 ország 94 művészének 206 alkotását válogatta össze a kiállításra. Csütörtök délelőtt egyébként kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül Szathmári Pap Károly hozzájárulása az európai fotóművészethez címmel az Iskola Alapítvány konferenciatermében, de a romániai fotóművészet hónapja keretében a szervezők ígérete szerint még számos kolozsvári rendezvényre számíthatnak az érdeklődők.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.