A fasizmus karmaiban – Ligetire és Karácsonyra emlékeztek Marosvásárhelyen

Ligeti Ernő és Karácsony Benő között rengeteg a hasonlóság – izraelita vallású magyar írók, mindketten jogászok voltak, egyikük sem tekintette élethivatásnak az ügyvédkedést, mindketten a Helikon írói csoportosulás tagjai voltak, mindketten Marosvásárhelyen adták ki első munkáikat, és végül: mindkettőjükkel a fasizmus végzett.

Életútjuk végső szakaszát jellemezve Spielmann Mihály a korszakról is átfogó képet adott. A szokatlanul sok hallgatót vonzó előadáson sok érdekes dolgot tudhattak meg az érdeklődők az „ész- és emberveszejtő időszakról”, arról, hogy bár az erdélyi zsidóság 1895-től politikailag egyenjogúnak számított a magyarsággal, 1924-től az erdélyi zsidóságot, a magyarokkal egyetemben jogfosztások érték, az ő helyzetük azonban még súlyosabb volt, hiszen a román hatalom újabb tiltásokkal súlyosbította helyzetüket, pontosan a magyarsághoz való tartozásuk megtorlásaként.

A Goga–Cuza- és a Iorga-kormányok már a paroxizmusig fokozták a zsidók és különösen az erdélyi zsidó értelmiségiek elleni megszorításokat, hogy aztán a bécsi döntés utáni időszakban a saját vállalt nemzetük, a magyarság forduljon ellenük. Ligeti Ernőt – aki egy szerencsésebb végkimenetel reményével Budapestre költözött – a Pozsonyi úti védett házból rángatták ki családjával együtt a nyilasok, majd az Andrási út 60-ban kínozták, és a Liszt Ferenc téren végezték ki őket. A gyulafehérvári születésű Karácsony Benőt (Klärmann Bernát) Auschwitzban érte a halál.

Ligeti Ernő 1920-ban, Marosvásárhelyen adta ki Asszony című novelláskötetét, majd 1931-ben Az ő kis katonája című regényét. Karácsony Benő első, és egyetlen önálló novelláskötete, a Tavaszi Ballada is Marosvásárhelyen jelent meg 1925-ben Révész Béla könyvkereskedésének kiadásában. De első színdarabját, a Válás utánt is a marosvásárhelyi színház mutatta be, néhány hónappal a kolozsvári bemutató előtt. Ezt követte a sorozatként megjelenő regények folyama (Pjotruska, Napos oldal, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, A megnyugvás ösvényein, stb.)

Spielmann Mihály elmondta: talán soha senki nem tudta úgy ábrázolni az erdélyi kisvárost, mint Karácsony Benő. A Gyulafehérvárra hasonlító regénybeli városok képe plasztikusan, hallhatóan, érezhetően, kitapinthatóan kap életet minden írásában. A Vásárhelyen kiadott kötet néhány sora is szépen igazolja ezt:

„Az állatorvos is kilép a kávéházból. Apró kocsi várja. Nem ül még fel, szivart akar venni. A fodrász függönye lágyan libben egyet. A takarékpénztárban serényen folyik a munka. A szabóék kis ölebe kifekszik a gyalogjáróra. A papírkereskedés előtt kukoricát mázsálnak. Az állatorvos megvette a szivart és bepréseli magát a szűk kocsiba.

A mezítlábas parasztfiú, aki gazdája szivarvásárlását arra használta fel, hogy parittyájával a szemközti zárda frízei között üldögélő galambok közé lőtt, megigazítja tornyos szalmakalapját és elindítja az apró mokánylovat. A kis csikó is előkerül valahonnan, és a kövezeten kibicsakló, zsenge lábakkal fut a kocsi után. Az állatorvos megbillenti szájában a szivart, annak jeléül, hogy tudomásul vette a virágüzlet tulajdonosának köszöntését. Elnéz az Óvoda utcába: a román templom tornya krétafehér a rátűző naptól.”

Az est során Kilyén Ilka színművésznő és Szabó Dániel Ligeti- és Karácsony-művekből olvastak fel, Lokodi Károly és Zágoni Előd pedig hegedűn és gordonkán játszott.