2011. március 11., 09:402011. március 11., 09:40
A budapesti Nemzeti Színház Három nővér című előadása – amelyet a világhírű, Amerikában élő román rendező, Andrei Şerban jegyez – is a legjobb 15 magyar előadás között van. A 11. alkalommal megrendezett színházi seregszemlén – amelyet Magyarország legfontosabb színházi eseményeként tartanak számon – a határon túlról csak a kolozsváriak és a szentgyörgyiek versenyeznek, a budapesti Nemzeti három, a debreceni Csokonai Színház két előadással vesz részt, de a budapesti Katona József Színház, az egri Gárdonyi Géza Színház és a Pécsi Nemzeti Színház előadása is versenyez.
A kolozsvári színház igazgatója, Tompa Gábor által rendezett Leonce és Léna című produkció egyébként a Román Színházi Szövetségtől három jelölést kapott: ez lehet a legjobb előadás, de a díszletét is jutalmazhatják, Viola Gábor pedig a legjobb férfi mellékszereplő lehet. A szentgyörgyi színházigazgatót, Bocsárdi Lászlót A velencei kalmár megrendezéséért a legjobb rendező díjára jelölte az UNITER.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.