Hirdetés
Hamlet-premier amerikai rendezésben – Háromnyelvű, három társulat koprodukciójaként létrejött előadás Aradon

Hamlet-premier amerikai rendezésben – Háromnyelvű, három társulat koprodukciójaként létrejött előadás Aradon

Az Aradi Kamaraszínház legújabb saját produkcióját, a Hamletet láthatják az érdeklődők az amerikai John Blondell úttörő rendezésében december 16-án, szombaton este 20 órakor a Bábszínház termében.

2023. december 12., kedd

Több ezer kiadványt, kötetbemutatókat is kínál az Europa Nostra-díjas Vallásszabadság Házában a kolozsvári adventi könyvvásár

Az Idea Könyvtér december 14–17. között szervezi meg a 9. kolozsvári adventi könyvvásárt a Vallásszabadság Házában. A megnyitót csütörtökön 11 órától tartják – közölték a szervezők.

Több ezer kiadványt, kötetbemutatókat is kínál az Europa Nostra-díjas Vallásszabadság Házában a kolozsvári adventi könyvvásár
2023. december 10., vasárnap

„Ragyogó, csillagszerű”: Kós Károly és Bánffy Miklós munkásságát bemutató tárlat nyílt a Pesti Vigadóban

Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulója alkalmából nyílt vándorkiállítás szombaton az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKK) támogatásával a Pesti Vigadóban.

„Ragyogó, csillagszerű”: Kós Károly és Bánffy Miklós munkásságát bemutató tárlat nyílt a Pesti Vigadóban
Hirdetés
2023. december 09., szombat

Közkinccsé tett régi családi levelesláda: betekintés az első világégés idején kelt üzenetek gyűjteményébe

Újabb adalék az első világháború korabeli erdélyi társadalmának megismeréséhez az a családi levelesládából előkerült, majdnem félezer üzenet alapján szerkesztett kötet, amely nemrég jelent meg Ilkei Ferenc és családja levelezése 1915-1918 címmel.

Közkinccsé tett régi családi levelesláda: betekintés az első világégés idején kelt üzenetek gyűjteményébe
2023. december 08., péntek

Cicaverzum – újabb magyar filmet, ezúttal romantikus vígjátékot vetítenek decemberben erdélyi mozikban

Szeleczki Rozália Cicaverzum című romantikus vígjátékának romániai bemutatóját december 15-én tartják, a cím hivatalos román verziója În Mâțăvers – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület, amely „cicaszépségversenyt” hirdetett.

Cicaverzum – újabb magyar filmet, ezúttal romantikus vígjátékot vetítenek decemberben erdélyi mozikban
Hirdetés
2023. december 08., péntek

A magyar Nobel-díjasokat ünnepli a közmédia, élőben közvetítik, amikor Karikó Katalin és Krausz Ferenc átveszi a kitüntetést

Egész napos tematikus műsorfolyammal tisztelegnek valamennyi magyar Nobel-díjas előtt december 10-én, vasárnap a a magyar közszolgálati csatornák.

A magyar Nobel-díjasokat ünnepli a közmédia, élőben közvetítik, amikor Karikó Katalin és Krausz Ferenc átveszi a kitüntetést
2023. december 08., péntek

Fábián Enikő Poór Lili-díjas nagyváradi színművészről szóló kötetet mutatnak be a Szigligeti Színházban

Fábián Enikő Poór Lili-díjas színművészről, a Szigligeti Színház Életműdíjasáról szóló, Molnár Juditnak a Krónika volt munkatársának kötetét mutatják be december 20-án 17 órától a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában.

Fábián Enikő Poór Lili-díjas nagyváradi színművészről szóló kötetet mutatnak be a Szigligeti Színházban
Hirdetés
2023. december 07., csütörtök

Szék díszpolgárává avatták Korniss Péter Kossuth-díjas fényképészt

Szék község önkormányzata a közösségi médiában számolt be arról, hogy december 6-án ünnepi rendezvénysorozat keretében a település polgármestere díszpolgári oklevéllel és plakettel köszönte meg Korniss Péternek munkáját.

Szék díszpolgárává avatták Korniss Péter Kossuth-díjas fényképészt
2023. december 06., szerda

Több eseménnyel emlékeznek Kós Károlyra Kolozsváron a polihisztor születésének 140. évfordulóján

Egy kivételes életútra, páratlan művészre, Kós Károlyra emlékeznek születésének 140. évfordulóján Kolozsváron – közölték az események szervezői.

Több eseménnyel emlékeznek Kós Károlyra Kolozsváron a polihisztor születésének 140. évfordulóján
2023. december 04., hétfő

Népdal orgonahangra: a marosvásárhelyi Vártemplomban ad ingyenes koncertet Sebestyén Márta

Népdal orgonaszóra – első hallásra meglehetősen szokatlannak tűnik a párosítás, ezért is ígérkezik különleges zenei csemegének a koncert.

Népdal orgonahangra: a marosvásárhelyi Vártemplomban ad ingyenes koncertet Sebestyén Márta
2023. december 02., szombat

Magyar film nyerte a Torontói Európai Uniós Film Fesztivál fődíját

A Koltai Lajos rendezésben készült semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat – közölte az MTI-vel szombaton a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Magyar film nyerte a Torontói Európai Uniós Film Fesztivál fődíját

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2023. december 02., szombat

Budapesten ad jótékonysági estet Selmeczi György kolozsvári zeneszerző, zongoraművész

Jótékonysági estet ad Selmeczi György, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész december 18-án az Óbudai Társaskörben.

Budapesten ad jótékonysági estet Selmeczi György kolozsvári zeneszerző, zongoraművész
Hirdetés
2023. december 02., szombat

Magyar eredetű az egyik legtöbbet énekelt román hazafias dal az ismert népzenész szerint

Meglepő megállapításokat tett egy tévéműsorban Grigore Leșe, az egyik legnevesebb román népzenész, folklorista, aki azt állítja, hogy az egyik legismertebb román hazafias népdal magyar eredetű.

Magyar eredetű az egyik legtöbbet énekelt román hazafias dal az ismert népzenész szerint
2023. december 01., péntek

Újabb öt évig székely főigazgatója lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumnak

Csák János kulturális és innovációs miniszter 2024. február 1-jei hatállyal Demeter Szilárd Csabát nevezte ki a Petőfi Irodalmi Múzeum élére – tájékoztatta a minisztérium sajtó- és kommunikációs főosztálya pénteken az MTI-t.

Újabb öt évig székely főigazgatója lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumnak
2023. december 01., péntek

Református lelkészek megsokszorozódó teendőiről szóló kötetet mutatnak be Kolozsváron

Református lelkészek megsokszorozódó teendőiről szóló kötetet mutatnak be Kolozsváron a Vallásszabadság Házában december 8-án 19 órától – közölte a könyvet kiadó Kriza János Néprajzi Társaság.

Református lelkészek megsokszorozódó teendőiről szóló kötetet mutatnak be Kolozsváron
Hirdetés
2023. november 30., csütörtök

Nagykárolyi és a város környékén élő képzőművészeknek nyílik közös tárlata a Károlyi-kastélyban

Nagykárolyi és a város környékén élő képzőművészek fogtak össze egy új kezdeményezés keretében, hogy bemutassák alkotásaikat a nagyközönség számára.

Nagykárolyi és a város környékén élő képzőművészeknek nyílik közös tárlata a Károlyi-kastélyban
2023. november 30., csütörtök

Berg Judittal találkozhatnak a gyerekek Váradon a Rumini bemutatója apropóján, a részvétel izgalmas feltételhez kötött

December 8-án, pénteken 17 órától mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata a Berg Judit által írt, a legkisebbek körében népszerű Rumini sorozatból készült előadást.

Berg Judittal találkozhatnak a gyerekek Váradon a Rumini bemutatója apropóján, a részvétel izgalmas feltételhez kötött
Hirdetés
2023. november 28., kedd

Nagyszabású musical, a My Fair Lady bemutatójával és karácsonyváró előadásokkal készül a Kolozsvári Magyar Opera

Aktuális a My Fair Lady története manapság, amikor az erkölcsi és közösségi kérdések háttérbe szorulnak az egó térnyerésével szemben – hangzott el a Kolozsvári Magyar Opera keddi beharangozó sajtótájékoztatóján.

Nagyszabású musical, a My Fair Lady bemutatójával és karácsonyváró előadásokkal készül a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés