Az Európai Unióban Olaszország az első, amely nemet mondott az úgynevezett tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában csütörtökön tartott szavazással.
Száz évig hátrány volt, hogy valaki magyar, itt az ideje, hogy végre előny legyen – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács XII. ülésén csütörtökön Budapesten.
Kijevbe látogatott csütörtökön David Cameron brit külügyminiszter, akinek tárgyalásain a londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint Ukrajna NATO-tagsági törekvései is szóba kerültek.
Kína nem akar saját érdekszférát kialakítani magának a világban, senkivel nem akar háborúzni, de hidegháborút sem szeretne – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán az Egyesült Államokban.
Izraeli vadászgépek légicsapást mértek a Hamász iszlamista terrorszervezet Katarban élő politikai vezetőjének, Iszmail Haníjének egyik házára a Gázai övezetben, és az romba dőlt – közölte csütörtökön egy katonai szóvivő.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Joe Biden, és a kínai vezető, Hszi Csin-ping, szerdai megbeszélésükön egyetértettek abban, hogy megnyitnak egy elnöki „forró drótot”, újraélesztik a magas szintű katonai kommunikációt.
„Síkideg” lett Marcel Ciolacu miniszterelnök, amikor kedd este értesült arról, hogy Ukrajnában egy Moldáv nyelv, illetve egy Moldáv és egyetemes irodalom című tankönyvet küldtek nyomdába, ezért sietett tisztázni a helyzetet.
Csütörtökre virradó éjjel is folytatta az izraeli hadsereg (IDF) a gázai Al-Sifa kórházban szerdára virradóra megindított hadműveletét. Egy szemtanú azt mondta a BBC-nek, hogy az IDF „teljes ellenőrzés alatt tartja” a területet.
Kínának és az Egyesült Államoknak nem szabad hátat fordítaniuk egymásnak – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel tartott szerdai találkozóján.
Az Európai Bizottság több mint száz embert helyezne korlátozó intézkedések hatálya alá, újabb behozatali és kiviteli tilalmakat.
A Kenyában állami látogatáson tartózkodó román államfő szerdán a Nairobi Nemzeti Parkban tett látogatása során találkozott Alfred Nganga Mutua kenyai természetvédelmi miniszterrel és Erustus Kangával, a Kenya Wildlife Service főigazgatójával.
Bár a román fél bejelentése szerint a két állam között megállapodás született arról, hogy mostantól az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, és nem a moldáv, más a helyzet a valóságban.
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a vétlen vonat vezetője, amikor összeütközött egy tehervonat egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban. A vasúti pályában 10 milliós kár keletkezett.
A jövőben is óvni és támogatni fogjuk a szórványban élő magyarságot – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Facebook-oldalán szerdán közzétett videójában.
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter ismertette annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet a 128. kárpátaljai hegyivadász dandár 19 katonája életét követelő orosz rakétacsapás körülményeinek tisztázására indítottak.
A budapesti kormány új átfogó idegenrendészeti törvény alkotására tesz javaslatot, amely szigorítja és egyértelművé teszi külföldi állampolgárok Magyarországon való tartózkodásának, munkavállalásának jogcímeit és feltételeit.
Moldova abban reménykedik, hogy 2030-ig az Európai Unió tagja lehet, azonban egyelőre a szakadár „Dnyeszter Menti Köztársaság” nélkül – közölte Maia Sandu moldovai elnök a Radio Moldova közszolgálati rádió hétfő esti műsorában.
Újabb 17 román állampolgárnak és családtagjaiknak sikerült elhagyniuk a Gázai övezetet kedden Egyiptom felé, a rafahi határátkelőhelyen, és útban vannak Kairóba – közölte a román külügy.