Az új magyar parlament első intézkedéseinek egyike az állampolgársági törvény módosítása lesz – közölte Martonyi János. A leendő külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán azt mondta: a kormány szándéka, hogy kiiktassa az állandó letelepedés követelményét az állampolgárság megszerzésének feltételei közül.
Teljesen kizárható, hogy robbanás vagy tűz történt volna a Lech Kaczynski lengyel elnököt és kíséretét szállító Tu-154-es repülőgép fedélzetén - mondta csütörtökön Jurij Csajka orosz főügyész, aki a lengyel kollégája, Andrzej Seremet vezette küldöttséggel folytatott megbeszélést. Az orosz vizsgálatot bíráló konzervatív lengyel ellenzék csütörtökön azt követelte, hogy Lengyelország vegye át az Oroszországban folyó vizsgálat irányítását.
Lázár Jánost választották meg a Fidesz, Harrach Pétert pedig a KDNP parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének a frakciók tegnapi alakuló ülésükön, az Országházban. Az első ülésen az is eldőlt, hogy a Fidesz a párt európai parlamenti képviselőjét, korábbi alelnökét, Schmitt Pált jelöli a házelnöki posztra.
Jelentős lépést tett az Európai Parlament (EP) a ciántechnológiás bányászat felszámolása érdekében: a brüsszeli törvényhozás tegnap túlnyomó többséggel megszavazta azt az állásfoglalást, amely felszólítja az Európai Bizottságot (EB), hogy 2011 végéig terjessze elő a cianidos bányászati technológiáknak az EU-ban való teljes betiltását célzó jogszabálytervezetet. A határozatot – amelyet Áder János fideszes és Tőkés László erdélyi néppárti...
Felgyújtottak egy épületet szerdán Athén központjában dühödt tüntetők, a tűzoltóság beszámolója szerint három ember halt meg a lángokban, négyet pedig sikerült kimenekíteniük.
Leállt a forgalom szerda délelőtt több skóciai repülőtéren, miután a hetek óta tartó izlandi vulkánkitörés újabb hamufelhője érte el a térséget, veszélyeztetve a repülőgépek hajtóműveinek biztonságos működését. A nagy londoni repülőterek forgalma zavartalan.
Az augsburgi tartományi bíróság nyolcévi börtönbüntetésre ítélte szerdán az adócsalással és megvesztegetéssel vádolt Karlheinz Schreiber egykori fegyverkereskedőt. A 75 éves Schreiber a kilencvenes években kulcsszerepet töltött be a kormányon lévő Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) történetének legsúlyosabb válságához vezető megvesztegetési botrányban, amelynek következtében annak idején lemondani kényszerült a párt tiszteletbeli elnöki...
Őrizetbe vettek egy férfit a szombati New York-i merényletkísérlettel kapcsolatban – jelentette be tegnap Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter. Az illetőt Shahzad Faisalnak hívják, pakisztáni származású amerikai állampolgár, és előző nap, késő este fogták el, amikor a New York-i Kennedy nemzetközi repülőtéren egy Dubajba induló járatra akart felszállni.
Továbbra is gondot okoz az izlandi Eyjafjallajökull vulkán: miután két héttel ezelőtt egész Európában le kellett állítani a légi közlekedést a tűzhányóból származó, a kontinens nagy részét beborító hamufelhő miatt, tegnap ismét részlegesen lezárták Nagy-Britannia és Írország légterét.
Tíz év elteltével önként vallotta be egy 43 éves budapesti férfi, hogy olyan súlyosan bántalmazott Érd külterületén egy általa nem ismert embert, hogy az a helyszínen meghalt. Az áldozat egy romániai férfi volt, aki Magyarországon vállalt munkát.
Más európai uniós tagországok védelmében EU-rendelkezésként kiterjesztik azokat a védekező intézkedéseket, amelyeket Romániában hoztak egy felbukkant lóbetegség, a fertőző kevésvérűség (Equine infectious anaemia, EIA) elterjedésének megakadályozása érdekében – jelentette be az Európai Bizottság kedden.
Őrizetbe vettek egy amerikai állampolgárságú, pakisztáni származású férfit a New York-i merényletkísérlettel kapcsolatban – jelentette be kedden Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter. A pakisztáni tálibok korábban közölték az interneten: ők helyezték el a pokolgépet.
A pakisztáni tálibok vezetője amerikai városok elleni támadásokkal fenyegetőzik egy olyan videofelvételen, amely dátumozása szerint április elején készült, és azután került nyilvánosságra, hogy szombat este New Yorkban találtak egy robbanószerrel megrakott autót.
Tegnap kiderült: nyolc miniszterrel alakul meg az Orbán-kormány. Matolcsy György vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, emellett a kolozsvári születésű, 1998 és 2002 között a külügyminiszteri tisztséget már betöltő Martonyi János és Pintér Sándor belügyminiszter újrázhat.
Evo Morales bolíviai államfő szombaton bejelentette, államosított négy áramszolgáltató céget, köztük a francia GDF Suez helyi leányvállalatát, hogy tovább erősítse az ország gazdasága feletti állami ellenőrzést.
Hatalmas tüzet okozott volna az a pokolgép, amelyre szombat este bukkantak a rendőrök a New York-i Times Square-en egy parkoló terepjáróban. Az üresen, járó motorral és vészvillogóval veszteglő járműre először egy utcai pólóárus – egy vietnami veterán – figyelt fel, majd szólt egy lovas rendőrnek, aki észrevette, hogy füst és lőporszag árad az autó hátsó részéből.
Elfogtak a rendőrök egy román férfit Budapesten, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján kerestek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai április 29-én késő este látták meg a fővárosban, a XX. kerületben, a Torontál utcában azt a 27 éves román férfit, aki ellen a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki.