
2011. január 27., 10:032011. január 27., 10:03
Mintegy húszezer kormányellenes tüntető vonult fel kedden délután Kairóban, hogy a tunéziai eseményeken felbuzdulva az országot csaknem három évtizede vezető Hoszni Mubarak elnök távozását követelje. Évek óta ez volt a legnagyobb szabású tüntetés az arab világ vezető hatalmának számító észak-afrikai országban. Kormányellenes megmozdulások voltak Kairó más kerületeiben, valamint az északi országrészben fekvő Alexandriában, a déli Asszuánban, a Nílus deltavidékén fekvő Aszjútban, a Szuezi-csatorna melletti Iszmáilíjában, s a Sínai-félszigeten is.
| Tunézia fölkérte az Interpolt, hogy segítsen elfogni az országból elmenekült Zin el-Abidin ben Ali megbuktatott elnököt és családtagjait – jelentette be tegnap az ország igazságügy-minisztere. Lazhar Karvi Sebbi miniszter sajtótájékoztatóján közölte, hogy Ben Alit és klánját „idegen valuta külföldre utalása és (kisajátított) ingatlan tulajdonlása” miatt akarják bíróság elé állítani. A miniszter beszámolt arról is, hogy az elnök megbuktatásához vezető felkelés idején mintegy 11 ezer rab szökött meg a börtönökből. Közben szakszervezeti felhívásra általános sztrájk kezdődött Tunézia második legnagyobb városában, a déli Szfákszban és környékén annak kikövetelésére, hogy mondjon le az átmeneti kormány, amely jórészt a megdöntött hatalom minisztereiből alakult meg. Közben a fővárosban, a kormányhivatalok környékén több száz tüntető – főleg fiatalok – összecsaptak a rendőrséggel, amely könnygázzal próbálta meg szétkergetni őket. |
A korábbi jelentések szerint a tüntetések eddig négy halálos áldozatot követeltek. Kairóban egy rendőr, Szuezben pedig két tüntető vesztette életét. Tegnap a kórházban meghalt a keddi tüntetések negyedik áldozata. A 45 éves férfi a fővárostól keletre fekvő Szuezben hunyt el. A korábbi elnök bukását eredményező tunéziai tüntetésekhez hasonlóan az egyiptomi megmozdulások is internetes közösségi oldalakon, a Facebookon és a Twitteren szerveződtek; 90 ezren jelezték előre részvételüket. A mikroblog-szolgáltatásokat nyújtó twitter.com oldalt a hatóságok kedd óta blokkolják, s elérhetetlenné vált az egész országban. Az egyiptomi belügyminiszter a megmozdulásokra reagálva tegnap betiltott minden újabb tüntetést az országban. Az Április 6. Ifjúsági Mozgalom, az előző tiltakozások kezdeményezője ennek ellenére újabb tiltakozó gyűlésre szólított Kairó belvárosába. Kedden a kikötővárosban két ember vesztette életét rendőrök gumilövedékeitől.
Washington az egyiptomi történések kapcsán felhívta az egyiptomi kormány figyelmét: legyen fogékony a nép törekvéseire. A közlemény szerint a kormánynak komolyan veendő alkalma van arra, hogy válaszoljon az egyiptomi nép törekvéseire, bevezessen politikai, gazdasági és szociális reformokat, amelyek javíthatják az emberek életminőségét, segíthetik az ország felvirágzását. Washington azt is közölte: elvárja Kairótól, hogy a tiltakozásokkal szemben békés eszközökkel lépjen fel. A Fehér Ház felszólított egyben minden felet, hogy tartózkodjék az erőszaktól. A Fehér Ház közleményét megelőzően Hillary Clinton amerikai külügyminiszter ugyancsak önmérsékletre, az erőszaktól való tartózkodásra szólított fel minden felet. A washingtoni diplomácia vezetője egyben azt mondta, hogy megítélésük szerint stabil a helyzete az egyiptomi kormánynak, amely keresi a lehetőségeket a nép igényeinek kielégítésére.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.