2011. január 31., 10:022011. január 31., 10:02
A két miniszterelnök abban is megegyezett, hogy rövidesen tárgyalásokat kezdenek egy kormányközi egyezményről, amely a kettős állampolgársággal foglalkozna. Radicová elmondta: a Pozsony és Budapest között feszültséget keltő problémát az egyezmény megkötésével lehetne feloldani. Szlovákiának több országgal van már ilyen megállapodása, ezért Pozsony vállalta, hogy kidolgozza a magyar–szlovák egyezmény szövegének tervezetét, amelyet február 17-én tárgyal majd meg az illetékes magyar–szlovák kormányközi bizottság.
„A kettős állampolgárságról szóló megállapodás kérdését nagyon fontosnak tekintjük” – szögezte le a szlovák miniszterelnök. Szerinte a szlovák javaslat összhangban lesz az elfogadott nemzetközi normákkal, s tartalmazni fogja a választójog kérdését is. „Üdvözlöm a Magyar Köztársaság, s külön Orbán úr hozzáállását, hogy nem fog kampányt folytatni (a kettős állampolgárság kérdésében) Szlovákia területén” – jelentette ki Radicová.
Orbán Viktor közölte, hogy mostani hivatalos látogatásával is erősíteni szeretné a jószomszédi és baráti kapcsolatokat Szlovákiával. „Magyarország és a magyarok azt szeretnék, ha a magyar–szlovák viszony visszatérne a józan ész keretei közé” – szögezte le. Megismételte, hogy a magyar állampolgárságot egyéni alapon lehet megszerezni, s érdemes megpróbálkozni a kormányközi egyezség megkötésével.
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.