Hirdetés
Állampolgárság: Budapest nem „osztogat”

Állampolgárság: Budapest nem „osztogat”

A kettős állampolgárság kérdését illetően nem Magyarország jelenti Ukrajna számára a fő biztonsági problémát – nyilatkozta Bayer Mihály, Magyarország kijevi nagykövete a Zerkalo Nyegyeli című ukrán hetilapnak.
2011. március 27., vasárnap

Evakuálták a Fukusima-1 kettes reaktorblokkjának dolgozóit

Hirtelen erőteljesen megugrott radioaktivitás a sérült Fukusima-1 (Daiicsi) atomerőmű kettes reaktorblokkjában, ezért evakuálták az ott dolgozó szakembereket vasárnap. Az erőmű üzemeltetőjének közlése szerint a kettes reaktorblokk turbinacsarnokának alsó részében lévő vízben a radioaktivitás tízmilliószorosa a szokásos normális szintnek.
Evakuálták a Fukusima-1 kettes reaktorblokkjának dolgozóit
2011. március 27., vasárnap

Sólyom egyetért a Velencei Bizottsággal, hogy az Alkotmánybíróság kapja vissza teljes hatáskörét

Sólyom László egyetért a Velencei Bizottságnak azzal a véleményével, hogy Magyarországon az Alkotmánybíróság kapja vissza teljes hatáskörét, és szerinte kár lenne, ha megszüntetnék az ombudsmani tisztségeket.
Sólyom egyetért a Velencei Bizottsággal, hogy az Alkotmánybíróság kapja vissza teljes hatáskörét
Hirdetés
2011. március 25., péntek

EU-csúcs – minden atomreaktort ellenőriznek az unióban

A legmagasabb szintű nukleáris biztonságot kívánja fenntartani az Európai Unió a saját tagországaiban, és ezt sürgeti nemzetközi szinten is - szögezték le az EU-tagállamok vezetői pénteken befejeződött kétnapos brüsszeli találkozójukon.
EU-csúcs – minden atomreaktort ellenőriznek az unióban
2011. március 25., péntek

Tőkés László: folytatódjon a nemzetegyesítési folyamat

Tőkés László szerint az alkotmányozáson keresztül tovább kell folytatni a nemzetegyesítési folyamatot. Az Európai Parlament alelnöke erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Schmitt Pál köztársasági elnökkel pénteken a Sándor-palotában.
Tőkés László: folytatódjon a nemzetegyesítési folyamat
Hirdetés
2011. március 25., péntek

Gál Kinga: a kisebbségi nyelvi jogok nemzetközi védelmére van szükség

A kisebbségi nyelvi jogok nemzetközi védelmének szükségességét hangsúlyozta Gál Kinga (Fidesz) néppárt európai parlamenti (EP) képviselő egy nemzetközi konferencián pénteken Budapesten.
Gál Kinga: a kisebbségi nyelvi jogok nemzetközi védelmére van szükség
2011. március 25., péntek

Líbia: Kevés sikerrel jártak a bombázások

A nyugati koalíció légiereje már a negyedik éjszaka bombázott csütörtökre virradólag Líbiában, de egyelőre nem tudott gátat vetni annak, hogy a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők harckocsii lőjék a felkelők kezén lévő városokat.
Líbia: Kevés sikerrel jártak a bombázások
Hirdetés
2011. március 25., péntek

Erdélyi–szlovák szóváltás Brüsszelben

Szóváltás volt az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén egy szlovák és egy RMDSZ-es EP-képviselő között.
Erdélyi–szlovák szóváltás Brüsszelben
2011. március 25., péntek

Magyart „faragnának” a felvidéki romákból

Fejenként hét eurót kínál a romáknak Rimaszombat és Királyhelmec környékén két politikai párt, ha a népszámláláskor magyar nemzetiségűeknek vallják magukat – jelentette ki csütörtökön Frantisek Tanko, a Roma Unió Pártjának elnöke.
Magyart „faragnának” a felvidéki romákból
2011. március 25., péntek

Ismét összecsaptak Mubarak hívei és ellenfelei Kairóban

Összecsaptak csütörtökön Kairóban a február közepén lemondatott elnök, Hoszni Mubarak hívei és ellenfelei egy bíróság épülete előtt, ahol arról vitáztak, levegyék-e a volt államfő nevét a kormányzati intézményekről.
Ismét összecsaptak Mubarak hívei és ellenfelei Kairóban
2011. március 25., péntek

Fukusima: sugárfertőzött munkások

Munka közben sugárfertőzést szenvedett három szakember Fukusima egyes számú atomerőművében csütörtökön.
 Fukusima: sugárfertőzött munkások
 Fukusima: sugárfertőzött munkások
2011. március 25., péntek

Fukusima: sugárfertőzött munkások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2011. március 25., péntek

Medvegyev nemzetközi biztonsági normák kidolgozását javasolja

Nemzetközi normák kidolgozását javasolta a földrengésveszélyes övezetekben lévő atomerőművekre Dmitrij Medvegyev orosz elnök csütörtökön.
Medvegyev nemzetközi biztonsági normák kidolgozását javasolja
Hirdetés
2011. március 24., csütörtök

Magyarrá próbáltak „vásárolni” romákat Szlovákiában

Fejenként hét eurót kínál a romáknak Rimaszombat és Királyhelmec környékén két politikai párt, ha a népszámláláskor magyar nemzetiségűeknek vallják magukat – jelentette ki csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján Frantisek Tanko, a Roma Unió Pártjának elnöke.
Magyarrá próbáltak „vásárolni” romákat Szlovákiában
2011. március 24., csütörtök

Két év börtönbüntetésre ítélték első fokon Geréb Ágnest

Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta foglalkozása gyakorlásától Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, az otthonszülés szószólóját csütörtökön első fokon a budapesti Fővárosi Bíróság (FB).
Két év börtönbüntetésre ítélték első fokon Geréb Ágnest
2011. március 24., csütörtök

Cozma-ügy – Raffael Sándor pólóján Marian Cozma vérét azonosították

Raffael Sándor elsőrendű vádlott pólóján – amelyet a gyilkosság éjszakáján viselt – Marian Cozmának a vérét azonosították; erről az igazságügyi genetikai szakértő beszélt a Veszprém Megyei Bíróságon a csütörtöki tárgyaláson.
Cozma-ügy – Raffael Sándor pólóján Marian Cozma vérét azonosították
Hirdetés
2011. március 24., csütörtök

Összehangolt fejlesztési stratégiára van szükség a Tisza vízgyűjtő területén

A környezetvédelmi, vízügyi, társadalmi és gazdasági szempontokat egyaránt figyelembe vevő összehangolt fejlesztési stratégiára van szükség a Tisza vízgyűjtő területén hangsúlyozták a magyar, román és szlovák előadók a témába rendezett konferencián csütörtökön Szegeden.
Összehangolt fejlesztési stratégiára van szükség a Tisza vízgyűjtő területén
2011. március 24., csütörtök

Líbia: kevés sikerrel jártak a nyugati bombázások a negyedik éjszakán

A nyugati koalíció légiereje már a negyedik éjszaka bombázott csütörtökre virradóan Líbiában, de egyelőre nem tudott gátat vetni annak, hogy a Moammar Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők harckocsijai lőjék a felkelők kezén lévő városokat. Alain Juppé francia külügyminiszter szerint a bombázások nem fognak hónapokig tartani.
Líbia: kevés sikerrel jártak a nyugati bombázások a negyedik éjszakán
Hirdetés
2011. március 24., csütörtök

Budapest: Sztálin már nem díszpolgár

A Fővárosi Közgyűlés törölte Sztálint, Haynaut és további hét személyt Budapest díszpolgárai közül.
Budapest: Sztálin már nem díszpolgár
Budapest: Sztálin már nem díszpolgár
2011. március 24., csütörtök

Budapest: Sztálin már nem díszpolgár

Hirdetés
Hirdetés