2011. szeptember 13., 05:262011. szeptember 13., 05:26
„Az év első hét hónapjában mintegy 1200 román állampolgár ellen emeltek vádat Párizsban. A román elkövetők a párizsi bűnözők egytizedét teszik ki” – jelentette ki a miniszter. Hozzátette, 2011 első hét hónapjában 4800 román gyanúsítottat vett őrizetbe a francia főváros rendőrsége, miközben 2010 ugyanezen időszakában ez a szám csupán 2500 fő volt. Guéant közölte, hogy a probléma megoldása részeként a következő hetekben egy román igazságügyi szakértő érkezik Párizsba, ami megkönnyíti a kiskorú bűnelkövetők hazaküldését származási országukba. Azt is megjegyezte, hogy Michel Gaudin, Párizs rendőrfőkapitánya arra készül, hogy még ezen a héten olyan rendeletet hozzon, amely megtiltaná a koldulást a Champs-Elysée-n. Mint arról beszámoltunk, évek óta egyre nagyobb problémát okoznak Franciaországban a kelet-európaiak, zömmel Romániából érkezett cigányok által elkövetett bűncselekmények. Tavaly hivatalos úton több száz romániai romát küldtek haza Franciaországból.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).