Hirdetés

Nemzetközi Bíróság: Görögország jogtalanul akadályozta Macedónia csatlakozását a NATO-hoz

A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) hétfőn úgy döntött, hogy Görögország jogtalanul akadályozta meg Macedónia csatlakozását a NATO-hoz 2008-ban egy évek óta húzódó névvitára hivatkozva. A bíróság szerint Athén vétójával megszegett egy 1995-ös egyezményt, amelyben Görögország beleegyezett abba, hogy nem ellenzi Macedónia csatlakozását többek között a NATO-hoz, ha a Macedónia, Volt Jugoszláv Köztársaság nevet használja.

MTI

2011. december 05., 14:212011. december 05., 14:21

Macedónia a Jugoszláviától való elszakadása után (1991) vette fel ezt a nevet, hogy bekerülhessen nemzetközi szervezetekbe, ezen a néven lett ENSZ-tag. Görögország tiltakozik a Macedónia név miatt, mert egy észak-görög tartományt szintén így hívnak, és Athén attól tart, hogy területi követelések rejlenek Szkopje makacssága mögött.

A volt jugoszláv köztársaság NATO-tagságát az euroatlanti szövetség bukaresti csúcstalálkozóján vizsgálták meg, de végül Szkopje számára - elsősorban a görög vétó miatt - kedvezőtlen döntés született. A macedón vezetés ezt követően perelte be Athént Hágában, az említett 1995-ös megállapodásra hivatkozva.

A mostani bírósági ítéletnek nem kellett döntenie arról, jogosan használja-e Macedónia a szóban forgó nevet, illetve, hogy milyen elnevezést használhatna törvényesen. Azt azonban a Nemzetközi Bíróság sürgette, hogy a felek folytassák a tárgyalásokat a névvita végleges megoldásának érdekében.

Macedónia azt is kérte, hogy a bíróság mondja ki: Görögországnak a jövőben tartózkodnia kell attól, hogy nemzetközi szervezetekben akadályozza Szkopje tagságát. A bírák azonban ezt nem tartották szükségesnek. Úgy vélték, \"nincs ok feltételezni\", hogy egy ország, amelyet a hágai testület egyszer már elmarasztalt hozzáállásáért, a jövőben megismétli ugyanezt a tettét vagy magatartását.

Athén a bukaresti csúcstalálkozó után is többször jelezte, hogy amíg a névvitát nem rendezik, nem támogatja szomszédjának NATO-tagságát. Görögország az Európai Unióban is nehezíti Macedónia integrációját: a tagjelölti státussal rendelkező volt jugoszláv köztársaság még nem tudta megkezdeni a csatakozási tárgyalásokat.

Az ENSZ-intézmények közé tartozó Nemzetközi Bíróság ítéleteit kötelező betartani, de a testületnek nincsenek eszközei arra, hogy döntéseinek tiszteletben tartását kikényszerítse.

Macedóniát ideiglenes nevén már több mint 120 ENSZ-tagország ismerte el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés