2010. december 03., 09:402010. december 03., 09:40
Erről a londoni The Independent tudósított csütörtökön rendőri forrásokra hivatkozva. Ezzel egy időben a portál szóvivője egy csütörtöki nyilatkozatban azt hangoztatta, hogy a WikiLeaks alapítójának egyenesen az életéért kell aggódnia. Kristin Hrafnsson úgy vélekedett, hogy a külügyi iratok nyilvánosságra kerülése óta Assange élete, illetve biztonsága veszélyben van.
A szóvivő állítása szerint már felhívás hangzott el meggyilkolására is. Assange ellen az Interpol előző nap nemi erőszak, továbbá szexuális zaklatás elkövetésének gyanújával nemzetközi elfogatóparancsot tett közzé. A letartóztatást a svéd hatóságok kezdeményezték, és a parancs most a rendőri szervezet mind a 188 tagállamában érvényben van.
Assange kezdettől fogva elutasította az ellene hangoztatott vádat és fellebbezett a svéd legfelsőbb bíróságnál. A WikiLeaks alapítója azt állítja, hogy összeesküvést szerveztek ellene. A legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította Assange fellebbezésre vonatkozó kérését. A svéd rendőrség közölte, hogy új, kiegészített elfogatási parancs kiadására kéri az Interpolt.
Közben csütörtökön újabb, Romániával kapcsolatos amerikai diplomáciai üzenetek láttak napvilágot. Kiderült például, hogy Chris Patten, az EU volt külügyi biztosa 2004-ben arról beszélt: Románia és Bulgária jóval kevésbé felkészült az uniós csatlakozásra, mint Horvátország, Romániát pedig egyenesen „vad országnak” nevezte.
A párizsi amerikai nagykövetség egy 2009-es, az FBI-nak küldött sürgönyében Romániát nevezik meg a Franciaországot elárasztó emberkereskedelem legfőbb forrásaként, egy 2007-es üzenet szerint pedig Washington ki akarta terjeszteni befolyását a Fekete-tenger övezetére, ezért tartották 2008-ban Bukarestben a NATO-csúcstalálkozót. Moldovával kapcsolatos titkok is napvilágra kerültek: így állítólag a 2009-es választásokon vesztes Vladimir Voronin kommunista vezető tízmillió dollárt ajánlott Marian Lupu ellenzéki politikusnak azért, hogy együtt alakítsanak kormányt.
A WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumokból a brit The Guardian és az amerikai The New York Times tett közzé újabb részleteket. A legfrissebb információk arról tanúskodtak, hogy az amerikai külügyi képviselők Oroszországról meglehetősen lesújtó véleményt alkottak. Oroszország „korrupt, önkényuralmi kleptokrácia”, ahol hivatalnokok, oligarchák és szervezett bűnözők egymással karöltve alkotnak „virtuális maffiaállamot” – írta például a The Guardian.
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.