
Fotó: Vessel finder
Az Egyesült Államok pretoriai nagykövete azzal vádolta meg csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaságot, hogy fegyvereket és lőszert szállít Oroszországnak az Ukrajna ellen vívott háborúhoz.
2023. május 12., 13:442023. május 12., 13:44
2023. május 12., 13:442023. május 12., 13:44
Reuben Brigety sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy szankciókkal sújtott vállalathoz kapcsolódó teherhajó, a Lady R titokban kikötött egy dél-afrikai haditengerészeti támaszponton Fokváros közelében.
Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök közölte, hogy már Brigety bejelentése előtt vizsgálat indult az amerikai hírszerzési hatóságok együttműködésével annak feltárására, hogy mit keresett a Lady R a támaszponton.
Az elnöki hivatal közleményében hangsúlyozta:
Brigety szerint a hajó fegyvereket és lőszert szállított. A nagykövet elmondta: az Egyesült Államok biztos abban, hogy mi volt a rakomány, és abban is, hogy a hadianyagot Oroszországba szállították. Mint mondta: ez megkérdőjelezi, hogy Dél-Afrika valóban semleges-e a konfliktusban.
– tudatta a nagykövet.
A hivatalos iratok szerint a Lady R-t 2019-ben vette meg a Transmorflot nevű cég, amelyet 2022 májusában sújtott szankciókkal az Egyesült Államok, a cég által tulajdonolt több hajóval, köztük a Lady R-rel együtt, mert támogatja Oroszország háborúját Ukrajnában. A Lady R 2022. december 6-8. között tartózkodott a Simon’s Town-i támaszponton.
A támaszponton lévő orosz hajó már tavaly év végén felkeltette a dél-afrikai ellenzék érdeklődését, és kérdést is intéztek a védelmi miniszterhez, aki akkor azt válaszolta, hogy a hajó egy korábbi lőszer-megrendelés ügyében járt a támaszponton, és lerakodtak róla hadianyagot, nem pedig megrakodták.
Közben az orosz védelmi minisztérium a TASZSZ, a RIA Novosztyi és az Interfax orosz hírügynökséggel azt közölte az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszer nem lehetett képes lelőni egy orosz Kinzsal hiperszonikus rakétát az utóbbi műszaki jellemzői miatt.
– közölte a tárca.
A minisztérium tájékoztatásában rámutatott, hogy a Kinzsal röppályájának végszakaszában rakétaelhárító manővert hajt végre, és csaknem függőlegesen közelíti meg a célpontot, ami kizárja annak lehetőségét, hogy légvédelmi rakétarendszerek elfogják. A tárca „vágyálomnak” minősítette az orosz hiperszonikus rakéta lelövésére vonatkozó ukrán és amerikai állításokat.
A moszkvai tárca szerint Kijev rendszeres bejelentéseivel az orosz rakéták állítólagos elfogásáról – ezek száma két-háromszorosa a ténylegesen indított eszközöknek –
Mikola Olescsuk altábornagy, az ukrán légierő parancsnoka szombaton jelentette be, hogy az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer lelőtt egy orosz Kinzsalt. Ezt később Patrick Ryder, a Pentagon szóvivője is megerősítette.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!