2007. február 20., 00:002007. február 20., 00:00
Mint mondta, az egyik bőröndötaz egyik kiégett vasúti kocsiban, a másikatpedig a síneken találták meg. A vasútitársaság vezérigazgatója szerint a vonatszabotázsakció célpontja volt. Szanjara Baru, azindiai kormányfő szóvivője szerint a kettős robbanásvélhetően terrorcselekmény volt. A vasútügyeinek minisztere szerint a merénylettel az India ésPakisztán közötti békefolyamatot kívántákdestabilizálni. Az indiai fővárosból apakisztáni határ közelében lévőAtariba tartó Samdzshauta (Barátság) Expresszkét kocsija borult lángba a kettős detonációtkövetően, Újdelhitől 80 kilométerre északra.A 610 utas a határon egy másik vonatra átszállvautazott volna tovább a pakisztáni Lahorba. A BarátságExpressz a két rivális atomhatalom közöttközlekedő egyetlen vonat.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.