
Fotó: Agerpres
2011. február 01., 10:152011. február 01., 10:15
Ugyan a tengerparti üdülővárosokat nem érték el az Egyiptomban napok óta dúló zavargások, a román külügyminisztérium nem támogatja, hogy az ország polgárai a fáraók földjére utazzanak. A kairói román nagykövetséget tegnap délutánig 270 román állampolgár kereste meg telefonon vagy személyesen, azonban csak érdeklődtek a helyzetről, 16 óráig egyetlen polgár sem kérte, hogy sürgősen hazautazhasson, s nem is jelezte senki, hogy gondja adódott volna a tiltakozó megmozdulások miatt.
A külügyminisztérium ennek ellenére óvatosságra int. Felszólítják a román állampolgárokat, hogy ha a diplomáciai figyelmeztetés ellenére is elutaznak Egyiptomba, akkor a kairói nagykövetségen jelezzék, hogy ott tartózkodnak. Azt azonban leszögezi a külügyminisztérium, hogy ha valaki a tiltás ellenére is ellátogat a válságövezetbe, akkor maguknak kell vállalniuk a következményeket. „A diplomáciai képviselet és a konzulátusi hivatalok beavatkozási lehetősége igen korlátozott az ilyen helyzetekben” – mutat rá a tegnapi közlemény.
Egyébként jelen pillanatban az ott élő mintegy 300 román állampolgáron kívül kevés turista tartózkodik Egyiptomban, mivel az év ezen periódusában egyetlen hazai utazásszervező sem indít charterjáratokat a fáraók földjére. Akik az itthoni hideg helyett mégis az egyiptomi meleget választják, magyarországi utazásszervezők közvetítésével juthatnak el a tengerparti üdülővárosokba. Ezek főként Sarm-es-Sejkre és Hurghadába visznek turistákat, a két üdülőhelyről pedig többletköltségek ellenében lehet ellátogatni Kairóba, Luxorba. Ezek az utak azonban mostanság minden valószínűség szerint elmaradnak, azonban az üdülővárosokban az utazásszervezők szerint teljes biztonságban vannak a turisták. Lapunk kérdésére Tímár Csaba, az egyiptomi utakat is közvetítő Hedon Express utazási iroda munkatársa is leszögezte, az egyiptomi vendéglátósok biztosították arról, hogy az üdülőtelepeken teljes a nyugalom.
A magyarországi Travel Service is változatlanul közlekedteti charterjáratait az egyiptomi üdülőhelyekre, amelyek több mint ezer kilométerre vannak azoktól a városoktól, ahol közel egy hete a kormány ellen tüntetnek. Farkas Attila, a Travel Service Kft. ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy Sarm-es-Sejkben és Hurghadán semmilyen problémával nem találkoztak, a járatokat bérlő utazási irodák sem jeleztek változást. Farkas Attila hangsúlyozta, hogy mint a gépeket biztosító légitársaság igazgatójának sem joga, sem lehetősége nem lenne leállítani a járatokat, az utakat ugyanis az utazási irodák rendelték meg és fizették ki. Az utazás biztonságának megítéléséhez arra emlékeztetett, hogy a 2006-os budapesti események idején is több külföldi utazási iroda érdeklődött: vajon biztonságos-e Budapestre, vagy akár a Balatonra, Debrecenbe utazni. A helyzet ugyan nem ugyanaz, de a kormányellenes tüntetések az üdülőhelyektől nagyon távoli városok néhány utcájára korlátozódnak – mondta.
Eközben azonban számos ország kezdte meg vagy készíti elő állampolgárainak kimenekítését. Törökország a hétfőre virradó éjjel 1144 polgárát hozta haza Kairóból és Alexandriából a Turkish Airlines által bérelt öt repülőgépen – közölte tegnap Mehmet Ersoy, a rendkívüli helyzetek török hivatalának elnöke az Anadolu hírügynökséggel. Hozzátette, hogy előzőleg, szombaton és vasárnap 330 török állampolgárt vittek haza az észak-afrikai országból. Várhatóan rövidesen megérkezik a ciprusi Larnaca repterére az első bérelt repülőgép, amely amerikai állampolgárokat hoz Egyiptomból – közölték az Egyesült Államok nicosiai nagykövetségén. Görögország két C-130-as szállító-repülőgépet küld az Egyiptomban tartózkodó görögök elszállítására – közölte a görög külügyi szóvivő, de nem tudta megmondani, hogy ez mikor történik meg.
Tegnap ugyanakkor 140 német állampolgár hagyta el Kairó városát a repülőtér irányában. Elszállításukat biztonsági okokból a kairói német nagykövetség szervezte meg – közölte a dpa hírügynökség ottani tudósítója. Frankfurtból reggel elindult a Lufthansa légitársaság egy Jumbo-Jet különgépe, amely délután indul vissza Egyiptomból – elsősorban diplomaták hozzátartozóival és az egyiptomi fővárosban dolgozó németekkel. Ausztrália is különjáratot bérel állampolgárainak evakuálására az arab országból: a Qantas légitársaság egy Boeing-747-es gépe megy kimenekíteni az ausztrálokat – közölte Julia Gillard miniszterelnök. Hivatalos adatok szerint körülbelül 1100 ausztrál tartózkodik Egyiptomban, de a tényleges szám jóval magasabb lehet, mert az ország népszerű turistahely az ausztrálok körében. A Qantas járata szerdán száll fel, és Londonba vagy Frankfurtba viszi majd utasait.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.