Hirdetés

Vérfürdő Irakban

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Közel háromszáz lázadóval végeztek a kormányerők Nedzsef mellett. Mintegy háromszáz lázadóval végeztek az amerikai csapatok támogatta iraki kormányerők a vasárnap kezdődött és tegnap a reggeli órákban véget ért harcokban – jelentették be bagdadi hivatalos források. A jelentések szerint a mintegy öt-hatszáz fegyveres a dél-iraki Nedzsef városa környékén gyülekezett, és ma, az Asúra síita vallási ünnepen akarták megrohamozni a települést, ahova ilyenkor síita zarándokok és vallási vezetők tömegei látogatnak el.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. január 30., 00:002007. január 30., 00:00

Ahmed Deaibil, a nedzsefi rendőrség szóvivője elmondta, az iraki haderő egységei megszállták a környéket, és nehézgépfegyvereket, lőszert és egyéb fegyvereket zsákmányoltak. A hivatalos szervek által csak a Mennyei Seregként emlegetett csoportosulásról Abdel-Huszein Attan, Nedzsef kormányzó-helyettese elmondta, hogy az kapcsolatban állt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel. Egyes hírek szerint afgánok, szaúdiak és szudániak voltak közöttük, és légelhárító rakétákkal is fel voltak fegyverkezve. A csatában egyébként kilenc iraki kormánykatona és két amerikai is életét vesztette, utóbbiak akkor haltak meg, amikor helikopterüket találat érte.
Iraki kormánytisztviselők szerint a lázadók át akarták venni a város irányítását és a síita vallási vezetők, köztük Ali asz-Szisztáni nagyajatollah meggyilkolását tervezték. A helyi rendőrség információkat kapott a Nedzseftől tíz kilométerre gyülekező lázadókról, akik síita zarándokok konvojai közé vegyülve tartottak dél felé.
A hatóságok több lázadót is elfogtak, akik elárulták, hogy vallási vezetőkre akartak támadni, és azt tervezték, hogy megrohamozzák a város szívében lévő Ali szentélyt.
A nedzsefi hatóságok tegnap őrizetbe vettek öt személyt, akiket azzal gyanúsítottak, hogy a síita gyászünnep idején merényleteket készültek elkövetni. A csoport négy tagja külföldi arab, az ötödik iraki. A szent város északi részén fogták el őket, amikor robbanóanyagokkal megrakodva próbáltak behatolni, hogy merényletet hajtsanak végre.
Szintén az Asúrához kapcsolódó merényletben Bagdadban autóba rejtett pokolgép robbant tegnap egy síitákat szállító busz közelében, legkevesebb négy személy meghalt és hat megsebesült. A robbanás akkor történt, amikor a zarándokok a buszra szálltak, hogy a főváros legnagyobb, Kazimíja negyedben lévő síita mecsetéhez utazzanak.
Az Asúra a síita muzulmánok legszentebb ünnepe, amelyen a 7. században elhunyt Husszein imámra emlékeznek. Elemzők egyébként az egyre hevesebb, vallási alapú összecsapások nyomán arra figyelmeztetnek: az ország egyre közelebb sodródik a polgárháborúhoz.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés