Hirdetés

Véres ostrom Pakisztánban

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Többtucatnyian vesztették életüket a Vörös Mecset ellen indított támadásban. Megostromolta a pakisztáni hadsereg tegnap hajnalban az iszlámábádi Lal Maszdzsidot ( Vörös Mecsetet), az összecsapásokban közel hatvan ember – félszáz iszlamista és nyolc katona – vesztette életét. A halottak között van a lázadók vezére, Abdul Rasid Gázi molla is – közölte délután egy belügyminisztériumi tisztségviselő. A mecsetet megrohamozó pakisztáni hadsereg néhány órával korábban azonosította az iszlamista diákokat vezető hitszónok tartózkodási helyét.

Gazda Árpád

2007. július 11., 00:002007. július 11., 00:00

„A szentély alagsorában van, a vallási iskola déli részén. Négyszer is felszólították, hogy adja meg magát, de nem tette” – mondta egy biztonsági forrás.

A hadsereg tájékoztatása szerint 29 katona megsebesült a heves harcokban. További összesen félszáz iszlamistát elfogtak, vagy megadta magát. A foglyok között van meg nem erősített értesülés szerint a magukat a mecsetben elbarikádozó ellenállók vezérének a felesége és a lánya is. Az iszlamisták vezérének anyja – aki szintén a mecsetben volt az ostrom megindításakor – állítólag életét vesztette. A hadseregnek saját közlése szerint az épületegyüttes háromnegyedét sikerült ellenőrzés alá vonnia. Az iszlamisták – akik sok (egyes hírek szerint több száz) túszt, főleg nőket és gyerekeket tartottak fogva élő pajzsként – aláaknázták a mecset egy részét, s keményen ellenálltak. A túszejtők kézifegyverekkel, rakétavetőkkel és kézigránátokkal is föl voltak fegyverezve. A katonák teremről teremre haladva, igyekeztek megtisztítani az épületegyüttes 75 helyiségét, az alagsort és a tágas belső udvarokat. Néhány fegyveres a mecset minaretjeiről lőtt a behatolókra. A katonaság szóvivője közölte: körültekintően jártak el, ezért az ostromnak egyelőre nem volt civil áldozata.

Helyszíni beszámolók szerint a mecset környéke háborús övezetre emlékeztetett: homokzsákokból emelt barikádok mögött géppuskások pásztázták a terepet, páncélozott harcjárművek cirkáltak. A gépfegyverek kerepelése és a robbanások döreje szerte Iszlámábádban hallatszott. A mecsetnél magas fekete füstoszlop emelkedett az ég felé. A közelben többtucatnyi mentőautó parkolt, arra várva, hogy a harcok csitultával elláthassák a sebesülteket.

A pakisztáni hadsereg azután kezdte meg a tálib társadalmi rendhez hasonló berendezkedés létrehozására törekvő diákmozgalom bástyájának számító Vörös Mecset ostromát, hogy kudarcba fulladtak az iszlamisták és a kormány között egy álló héten át tartó tárgyalások. A Csaudri Sudzsaat Huszain volt kormányfő vezette tárgyalóküldöttség és az iszlamisták között 11 órán át tartó tárgyalások amiatt fulladtak kudarcba, mert a fegyveresek nem voltak hajlandóak elengedni a túszul ejtett nőket és gyermekeket.

A kormány felszólította Abdul Rasid Gázit és mintegy 50–60 fegyveres hívét, adják meg magukat, különben meghalnak. Gázi közölte, hogy inkább a mártírságot választja, és reményét fejezte ki, hogy a haláluk előreviszi az iszlám forradalom ügyét. „Nem őszinték (...), vérontást akarnak” – mondta a Geo televíziónak a molla azután, hogy megszakadtak a tárgyalások. Míg a kormány szerint a fegyveresek 200–500 diákot erőszakkal kényszerítettek arra, hogy a mecsetben maradjanak, Gázi szerint 2000 követője maradt vele, de nincsenek közöttük fegyveresek.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés