
Fotó: Rompres
A vasárnapdélutáni rendezvényen arra az 1965-ösdemonstrációra emlékeztek, amelynek soránfekete polgárok Selmából Montgomerybemeneteltek, szavazati jogot követelve. A tüntetéstakkor szétverte a rendőrség, ám ez az incidensis hozzájárult ahhoz, hogy a kongresszus végülmegváltoztassa a választójogi törvényt.
Mint ismeretes, azEgyesült Államokban négyévente megtartottelnökválasztásokat megelőzően mindkétpárt – a demokraták és a republikánusokis – egy-egy elnökjelöltet állít. Ahhozazonban, hogy valaki elnökjelölt lehessen, pártjánbelül is meg kell mérkőznie riválisaival aválasztók voksaiért. Ezért annakellenére, hogy a tulajdonképpeni voksolást csak2008 késő őszén tartják, már ez évelején megkezdődött a jelöltek párton belülikampánya, amelynek sikerességét az elkövetkezőmásfél év során több állambanmegtartott előválasztásokon mérhetik le. Azelnöki tisztségért rendszerint az ezeken amegmérettetéseken sikeres jelöltek szállhatnakringbe.
Egy női vagy egyszínes bőrű politikus lesz a jelölt?
Demokrata oldaloneddig példátlan küzdelem látszikkibontakozni Hillary Clinton és Barack Obama között.Bármelyikük lesz a befutó, mindenképpenpremiert jelent: Bill Clinton volt elnök feleségénekszemélyében az első női, Barack Obama személyébenpedig az első fekete elnökjelölt szállna harcbarepublikánus ellenfelével.
Jelenleg HillaryClintonnak áll a zászló: a népszerűségétmár First Ladyként megalapozó New York-iszenátor egyelőre férje hírnevénekfényében sütkérezik, demokratakampányszakértők szerint ugyanis Bill Clinton mégmindig rendkívüli népszerűségnek örvenda fekete lakosság körében. Az összlakosságkörében is Hillary Clinton vezet: a Washington Post címűnapilap és az ABC televíziós csatorna múlthéten közzétett közös felméréseszerint a megkérdezettek 36 százaléka voksolnará, míg riválisára csupán 24százaléknyian szavaznának. A különbségetugyanakkor árnyalja, hogy Obama szenátornak akorábbiakhoz képest jelentős mértékbensikerült faragnia a hátrányából, egyhónappal ezelőtt ugyanis még 40:17 volt az arány.
A kétpolitikus pályafutása merőben eltérő. Arégivágású demokraták jelöltjénekszámító Hillary Clinton történeteismerős: Bill Clinton oldalán vált ismertté,majd férje második mandátumának lejártaután harcba szállt New York állam egyikszenátori tisztségéért, amelyet meg isszerzett. Elemzők már akkor úgy vélekedtek,hogy a 2008-as elnökválasztásokon esélyesjelöltként kell vele számolni.
Egészen másutat járt be Barack Obama, aki a 2004-es szenátusiválasztásokon robbant be a politikába, miutánelsöprő, 70 százalékos szavazattöbbséggelválasztották Illinois állam egyik képviselőjévéa washingtoni szenátusba. A 46 éves, kenyai apátólés kansasi fehér anyától származóObama konszenzusra kész politikusként ismert, akifőként az etnikai alapú diszkriminációtés a szegénységet ostorozza beszédeiben.
Egyes elemzőkszerint ugyanakkor a demokrata párti küzdelembe Al Gore,Clinton egykori alelnöke is beleszólhat, aki a 2000-eselnökválasztáson alulmaradt az azóta mármásodik mandátumát töltő George W. Bushjelenlegi elnökkel szemben. Gore, aki Oscar-díjat nyert aKellemetlen igazság című, a környezetszennyezésellen küzdő dokumentumfilmjével, hivatalosan cáfolja,hogy ismét indulni kíván, ugyanakkor demokrataforrások szerint igen nagy népszerűségnekörvend a párton belül, egyes hírek szerintpedig támogatói csendben már elkezdtékszervezni a kampányát.
Szeptember 11.hőse lehet a republikánusbefutó
Arepublikánusoknál fordított a helyzet: ott apárt tapasztalt veteránjának számító,a 2000-es elnökválasztás előzetes küzdelmeibenfeltűnt John McCain szenátor nem áll olyan jól,mint a másik oldalon Hillary Clinton. Párton belülikihívója, Rudy Giuliani volt New York-i polgármesterugyanis jócskán megelőzi a népszerűségilistákon, ráadásul egyre nő a különbségkettejük között: míg egy hónappalezelőtt 34:27 volt az állás, Giuliani most 44százalékon áll, míg McCaint csupán21 százalék támogatja. Giuliani népszerűségéta 2001. szeptember 11-i terrortámadások idejénalapozta meg, amikor polgármesterként sikerülthatékonyan megszerveznie a mentési ésromeltakarítási munkálatokat. Akkori fellépésenyomán a Time magazin őt választotta a 2001-es évemberévé, II. Erzsébet angol királynőpedig a Brit Birodalom Lovagjává ütötte.Politikai nézeteit a szakértők mérsékeltkonzervatívként határozzák meg. Arepublikánus párton belüli kihívókközül Bill Richardson, Új Mexikó államkormányzójának neve érdemel mégemlítést – nem feltétlenül azért,mert komolyabb esélyesként kellene számolnivele, hanem mert anyai ágon mexikói, ígyszemélyében a hispánó közösségis képviselteti magát a küzdelmekben. A jelenlegiállás szerint az elnöki tisztségérttehát a Clinton–Obama és a Giuliani–McCainpárharcok győztesei küzdhetnek meg.
Ámtermészetesen semmit sem lehet még biztosra venni:emlékezetes, hogy 2004-ben a demokrata párton belülimegmérettetésen a jóval esélyesebbnektartott John Edwardsszal és Howard Deannel szemben ajószerivel ismeretlen John Kerry került ki győztesen,így ő mérkőzhetett meg a végül másodikmandátumához jutó George W. Bushsal.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.