Hirdetés

Utcai erõszak helyett politikai vagdalkozás

Gyurcsány Ferenc hagyja abba a hazudozást külföldön, ne próbálja belpolitikai célokra használni diplomáciai tárgyalásait – jelentette ki tegnap Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselõje. Egy nappal korábban a szintén ellenzéki Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója állította közleményében, hogy a miniszterelnök nemzetközi téren is hazudott, megpróbálta korábbi hazugságait a német kancellárral hitelesíttetni. Gyurcsány Ferenc kormányfõ az Angela Merkel német kancellárral pénteken folytatott megbeszélés után úgy nyilatkozott a magyar sajtó képviselõinek, hogy Merkel ismeri a balatonõszödi beszéd teljes szövegét, és a kancellár asszony egyetértett azzal, hogy ez a problémákkal való egyfajta bátor szembenézés volt. A két ellenzéki párt azt követõen fejezte ki elégedetlenségét, hogy a német kancellári hivatal cáfolta Gyurcsány szavait, és közölte: Angela Merkel a kormányfõ állításával ellentétben nem nevezte bátornak a magyar miniszterelnök balatonõszödi beszédét.

Fall Sándor

Fall Sándor

2006. szeptember 25., 00:002006. szeptember 25., 00:00

A kancelláriahivatal szóvivõje szerint a találkozón Gyurcsány tájékoztatta Merkelt a magyarországi helyzetrõl, a német kormány vezetõje pedig elítélte az erõszakot, de a „bátor” szó nem hangzott el.
Danks Emese kormányszóvivõ szerint a miniszterelnök tárgyszerûen adta vissza Angela Merkel német kancellárral folytatott megbeszélésének részleteit.

Gyurcsány: mit keresnek az ellenzéki politikusok a Kossuth téren?
Nem lehet és nem szabad együttmûködni azokkal, akik ma vitatják és tagadják a harmadik Magyar Köztársaság demokratikus berendezkedésének alapját – mondta vasárnap Gyurcsány Ferenc Budapesten, az MSZP egyik rendezvényén. A kormányfõ elmondta, fogalma sincs, mit keresnek a magyar jobbközép politikusai a Kossuth téren, ahol a szónokok szélsõséges, radikális, alkotmányellenes és idegengyûlölõ beszédeket tartanak. „A Hatvannégy Vármegye szélsõséges politikai mozgalmával nem lehet egy platformon a demokratikus közép pártja” – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Demszky Gábor, Budapest fõpolgármestere ugyanazon a rendezvényen élesen támadta a Fideszt, amelynek elnökét arra kérte, hogy küldje haza a Parlament elõtt tüntetõket, határolódjon el a szélsõjobbtól, bélyegezze meg a vandálokat, és kérjen bocsánatot Budapesttõl mindazért, ami az elmúlt héten történt.

----------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés