Hirdetés

Ukrajnában aggódik a magyarellenes megnyilvánulások miatt a KMKSZ

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az egész kárpátaljai magyarság aggódva figyeli az utóbbi hónapok magyarellenes megnyilvánulásait Kárpátalján és Ukrajnában – közölte a magyar szervezet elnöksége hétfőn Ungváron kiadott nyilatkozatában. A közlemény rámutat: előre kitervelt módon újra megrongálták a vereckei honfoglalási emlékművet, és folyamatossá vált a hisztérikus magyarellenes kampány a kárpátaljai és ukrajnai médiában az 1939. március 15-i események, valamint a magyarországi honosítási politikában beállt változások ürügyén.

2011. március 21., 16:102011. március 21., 16:10

A tájékoztatás szerint a kampány szervezői és résztvevői az eseményeket történelmi kontextusukból kiragadva, abszolutizálva és meghamisítva úgy állítják be a vidéken a többi nemzetiséggel ezer éve békében élő magyarságot, mint az ukrán nép örökös ellenségét, gyilkosát – áll a nyilatkozatban.

A KMKSZ szerint a magyarellenes kampány veszélyezteti a soknemzetiségű Kárpátalja legfőbb értékét, a nemzetiségi békét, s negatívan befolyásolja Ukrajna és a jelenleg az Európai Unió soros elnöki posztját betöltő Magyarország jó viszonyát.

„A kárpátaljai magyarság, a hatályos ukrajnai törvényeknek megfelelően továbbra is fenntartja azon jogát, hogy büszkén ünnepelje nemzeti ünnepeit, használja nemzeti szimbólumait, emlékműveket állítson történelmének jeles eseményei, személyiségei tiszteletére” – emlékeztet a közlemény.

A magyar szervezet arra kéri az ukrán államhatalmi szerveket, a józan ukrajnai politikai erőket, hogy vessenek gátat a magyarellenes akcióknak és propagandának.

„A múlt fölött nincs hatalmunk, de a jövő felett igen. Úgy véljük, hogy Ukrajna valamennyi népe és nemzetisége egy olyan európai ország létrehozásában érdekelt, ahol tiszteletben tartják a nemzetiségek jogait, s ahol azok békében élnek” – zárul a KMKSZ elnökségének nyilatkozata.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés