Hirdetés

Újságírógyilkosság: feltételekkel kész lemondani a szlovák miniszterelnök

Robert Fico (balra) és Bugár Béla

Robert Fico (balra) és Bugár Béla

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy bizonyos feltételekkel kész lemondani a kormányfői tisztségről.

MTI

2018. március 14., 21:062018. március 14., 21:06

2018. március 14., 22:082018. március 14., 22:08

Fico ezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet a szlovák kormánykoalíciót alkotó három párt vezetője tartott a koalíció jövőjéről kedd óta tartó egyeztetések után a pozsonyi kormánypalotában.

Robert Fico elmondta: döntéséről szerdán tájékoztatta Andrej Kiska államfőt is, akivel közölte azt is, hogy távozását három feltételhez köti.

Hirdetés

Ezek a feltételek, hogy az államfő – a parlamenti választások eredményeit tiszteletben tartva – elfogadja, hogy a választásokon győztes párt, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöli az új kormányfőt, elfogadja a miniszterelnök lemondását követően megalakuló kormányt, illetve, hogy elfogadja és szavatolja, hogy a hárompárti koalíció tovább működhessen.

Robert Fico hangsúlyozta: a kormánykoalíció kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a lakosságnak a parlamenti választáson kinyilvánított akaratát. A szlovák miniszterelnök rámutatott: van esélye, hogy az országban kialakult belpolitikai válság előrehozott választásokhoz vezet, ám ezekre instabil és kaotikus körülmények között kerülne sor. Kijelentette: teljes mértékben elfogadja, hogy a polgárok hangot adjanak véleményüknek, de ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy a választók a demokratikus választásokon kinyilvánított akaratát mindenki tiszteletben tartsa. „Éppen ezért fontosnak tartom, hogy a jelenlegi kormánykoalíció, amely ilyen választás eredményeképpen jött létre, továbbra is betöltse a választóktól kapott mandátumát” – szögezte le Robert Fico.

A szlovák miniszterelnök hangot adott annak a nézetének is, hogy a média már két hete úgy mutatja be az országot, mint „egy sötét lyukat Európában.” Hozzátette: ezt a képet – amely egyáltalán nem felel meg az igazságnak – elutasítja, annál is inkább, mivel Szlovákia jelenleg „jó kondícióban van”, ami a jelenlegi kormánykoalíció munkájának köszönhető, s arra kötelezi a kormányt, hogy továbbra is a választók akaratának beteljesítésén dolgozzon nem pedig arra, hogy „bármiféle ok nélkül” átadja az állam irányítását az „ellenzéki amatőröknek.” A sajtótájékoztatón a hármas kormánykoalíció másik két pártjának vezetői támogatásukról biztosították Robert Fico döntését.

Egyébként a pozsonyi kormánykoalíció három pártjának kedden kezdődött, s azóta folyamatban lévő egyeztetései során szó esett a kormányfő cseréjének lehetőségéről is. A Robert Fico vezette Irány és a másik két koalíciós párt – az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és Bugár Béla szlovák-magyar vegyes pártja, a Most-Híd – azután kezdett újabb egyeztetési sorozatba a kormánykoalíció jövőjéről, hogy Bugár Béla hétfőn a párt vezetésének határozatára hivatkozva bejelentette: tárgyalni akarnak koalíciós partnereikkel az előrehozott választások lehetőségéről, és amennyiben ezek a tárgyalások nem járnak sikerrel, kilépnek a kormányzó hármasból.

Különben a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap szerdai kiadásában arról cikkezett, hogy a szlovákiai kormányválságot eddig Bugár Béla, a Most-Híd elnöke kezelte a legjobban, ezért kiutat jelenthetne a válságból, ha ő lenne Szlovákia új kormányfője. „A kormánykoalíciós Most-Híd párt elnöke a mai helyzetben nemcsak kiutat jelentene a válságból, esélyt Szlovákia megújulása számára, hanem biztosíték lenne arra is, hogy többek között (Ján) Kuciak meggyilkolását is kivizsgálják” – írta Lubos Palata, a közép-európai témákkal rendszeresen foglalkozó szerző. Úgy véli: Bugár Béla az az ember, „aki az ellenzéki tüntetéseken is képes felállni a színpadra és úgy megnyugtatni a szlovákokat, hogy többségük elhagyja az utcát és hazamegy". 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés