
Kilométeres sorok alakultak ki a hétvégén a román–magyar határátkelőhelyek mindkét oldalán a román határrendőrség által pénteken foganatosított biztonsági intézkedések miatt. A szigorított határellenőrzéssel a hazai hatóságok gyakorlatilag elébe mentek az Európa-szerte tervezett óvintézkedéseknek, amelyek keretében megerősítik az Európai Unió külső határvédelmét. Brüsszel egyúttal a schengeni szerződést is megreformálná.
2015. november 22., 15:382015. november 22., 15:38
2015. november 22., 15:492015. november 22., 15:49
A jelek szerint ismét visszatérnek azok az idők, amikor a román állampolgárok csak hosszas várakozás és tüzetes ellenőrzés után utazhatnak Magyarországon keresztül Nyugat-Európába, illetve onnan haza.
A román határrendőrség pénteki hatállyal ideiglenesen szigorított határellenőrzést vezetett be a román-magyar, valamint a román–ukrán és román–moldovai határon, ezért a várakozási idő jelentősen megnövekedett. Bár az intézménynek a témában kiadott közleménye nem tesz utalást rá, az intézkedés egyértelműen a párizsi terrorcselekményekkel áll összefüggésben. A határőrség szerint a szigorítás – amelyet meghatározatlan ideig alkalmaznak – célja, hogy megelőzzék olyan emberek határátlépését, akik háborús övezetből érkezhetnek, és esetleges tevékenységük fenyegetheti Románia és a többi uniós tagállam biztonságát.
A szigorított ellenőrzést belépésnél és kilépésnél egyaránt alkalmazzák. A határátlépés hatékonysága és „civilizált jellegének\" megőrzése érdekében a határrendőrség megnövelte az iratok ellenőrzését végző személyzet létszámát, emellett megnövelték a határátlépés lebonyolítására használt sávok számát is.
Ennek ellenére az elmúlt napokban kilométeres járműsorok alakultak ki a nagylaki és a borsi határátkelőnél, főleg a belépő oldalon. Ugyanakkor több járművezető úgy nyilatkozott, hogy három órát is vártak, amíg beléphettek Magyarországra, és beszámoltak arról is, hogy irataikat az ellenőrzésük után a határrendőrök beszkennelték. Akár nyolc órát is kénytelenek vesztegelni a határon a kamionok, amelyek esetében a rakományt is tüzetesen ellenőrzik a határőrség és az adóhatóság munkatársai.
Ezzel egy időben az európai uniós tagországok is megállapodtak az unió külső határvédelmének megerősítéséről, a légi utasok személyi adatainak kezeléséről, valamint a fegyvercsempészek elleni fokozott fellépésről. A tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozásán kiderült az is, hogy az Európai Bizottság az év végéig javaslatot tesz a schengeni szerződés reformjára.
A miniszteri tanácskozás MTI által idézett állásfoglalása arról rendelkezik, hogy az EU külső határain haladéktalanul bevezetik a módszeres utasellenőrzést, mégpedig azok tekintetében is, akiket megillet a szabad mozgás joga. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közölte, ezzel kapcsolatban arról állapodtak meg, hogy az EU-bizottság az év végéig javaslatot tesz a schengeni határellenőrzési kódex reformjára, többek között a külföldön harcoló európai állampolgárok kiszűrése érdekében.
A belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez tartozó 26 ország polgárait eddig az unió külső határain gyakran csak nagyon lazán ellenőrizték: előfordult, hogy az autósnak az ellenőrzőpontnál csupán lassítania kellett, és esetleg fel kellett mutatnia az úti okmányát. Ezentúl az ilyen dokumentumok tartalmát szisztematikusan összevetik a bűnügyi és biztonsági adatbázisokkal.
A külső határok szorosabb ellenőrzésének elhatározása mellett egyetértés született abban is, hogy megteremtik a légiutas-adatok megosztásának mechanizmusát, továbbá visszaszorítják a lőfegyverek csempészetét. Nem hivatalos források szerint az Európa-szerte foganatosított terrorellenes óvintézkedések nyomán beláthatatlan ideig nem kerül napirendre a schengeni övezet bővítése, így Románia továbbra is kimarad a belső határőrizet megszüntetését feltételező együttműködési rendszerből. Különben az uniós bel- és igazságügyi miniszterek rendkívüli ülését éppen a franciák kérték az egy héttel ezelőtti párizsi merényletek nyomán.
Szerbia sem fogad gazdasági bevándorlókat
Szerbia meg fogja védeni saját érdekeit, és ha Magyarország, Szlovénia és Horvátország nem fogad gazdasági bevándorlókat, akkor Szerbia sem fog – jelentette ki szombaton Belgrádban Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnök, miután megbeszélést folytatott Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, aki uniós pénzügyi támogatást ígért az országnak.
Vucsics kiemelte, országa tisztában van a migránsválság megoldása irányában teendő kötelességekkel, de ha az említett országok nem fogadnak gazdasági bevándorlókat, akkor azt Szerbia sem teheti meg, hiszen akkor minden terhet magára kellene, hogy vállaljon. Tusk elmondta, bizonyos események megerősítették abbéli meggyőződését, hogy a határok ellenőrzése elengedhetetlen feltétele az előrelépésnek.
„Az EU külső határainak nem megfelelő ellenőrzése miatt néhány ország szigorít saját határellenőrzésén, és ezért nem is ítélhetjük el őket\" – fogalmazott az ET vezetője. Hozzáfűzte, az EU azon dolgozik, hogy megerősítse a külső uniós határokat Görögországban, valamint hogy az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex a görög–macedón határon regisztrálja és ellenőrizze a migránsokat.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!