
Teljesen leállt a forgalom tegnap reggel a román-moldáv határon található albiţai határátkelőnél, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és a Korrupcióellenes Főosztály (DNA) a moldovai Országos Korrupcióellenes Központtal közösen rajtaütést hajtott végre egy csempészhálózat felgöngyölítése érdekében.
2013. október 22., 17:542013. október 22., 17:54
A DNA közleménye szerint 27 Iaşi és Vaslui megyei helyszínen tartottak kedd reggel házkutatást, a hivatalos megfogalmazás szerint árucsempészéssel kapcsolatos korrupciós ügyek felderítése érdekében. A DNA 23 vámost és határrendészt állított elő, őket azzal gyanúsítják, hogy csúszópénzt fogadtak el a csempészektől.
Mint arról beszámoltunk, a korrupcióellenes hatóságok két évvel ezelőtt az ország számos határátkelőhelyén hajtottak végre hasonló akciókat. A tegnapi akció által érintett albiţai határátkelőnél akkor ötvenhárom, csúszópénz elfogadásával és cigarettacsempészettel gyanúsított határrendészt vettek őrizetbe. Az év során korábban először Suceava megyében, a szeretfalvi (Siret) határátkelőnél vettek őrizetbe cigarettacsempészetben való cinkossággal gyanúsított határrendészeket és vámosokat, majd a román–szerb határon, Temesmóránál és Néranádasnál vettek őrizetbe közel száz egyenruhást ugyanezen gyanú alapján. Az akkor őrizetbe vett egyenruhások közül mindössze 23 esetében született ítélet.
Akkoriban a határátkelőknél végrehajtott akciókat sokan a schengeni csatlakozással hozták összefüggésbe. A francia és a német belügyminiszter ugyanis korábban levélben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben amellett érvelnek, hogy túl korai lenne Románia és Bulgária 2011 márciusára tervezett csatlakozása a belső uniós határok megszűnése nyomán létrejött schengeni övezethez, mivel egyik országban sem hatékony a korrupció elleni küzdelem, akadozik az igazságügyi reform, és a külső uniós határok őrizete is kívánnivalót hagy maga után. Elemzők és politikusok szerint a román hatóságok akciói ezen vádakat igyekeztek megcáfolni. A helyzet most is hasonló, hiszen Manuel Valls francia belügyminiszter néhány hete bejelentette: a romák helyzetének rendezetlensége és a külső határok őrizetében mutatkozó hiányosságok miatt Románia idén sem érett a schengeni csatlakozásra. Hasonló bírálatok hangzottak el német részről is.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!