2011. szeptember 11., 12:272011. szeptember 11., 12:27
„Meggyőződésem, hogy nekünk, szlovák-magyar állampolgárságú felvidéki magyarok legtöbbjének a Berényi (Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke) és a civilek által választott utat kellene járni, ahhoz, hogy a hatalomra minél nagyobb politikai nyomás nehezedjék és az állampolgársági törvény módosuljon\" - áll Kassa Gyula nyilatkozatában.
Néhány civil szerveződés szeptember elsején Révkomáromban nagygyűlést tartott, amelynek résztvevői követelték, hogy a szlovákiai hatalom tegye lehetővé a kettős magyar-szlovák állampolgárságot. Ennek érdekében aláírásgyűjtést is kezdeményeztek. Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a petíciós bizottság tagja. Berényi kérelmezte a magyar állampolgárságot, de arról, hogy megkapta-e, nem nyilatkozik.
\"Szükség van a Gubík László féle útra is, bár tisztában vagyok azzal, hogy a szlovák állampolgárság elvesztése a felvidéki magyarság politikai súlyát gyengíti. Én mégis az ő példáját követem, mert ez is fontos jelzés a hatalom számára és az ő bátor kiállását ily módon is támogatni kell. Nem szabad egy pillanatra sem meghátrálni és ezt az ügyet napirenden kell tartani mindaddig, amíg a változás megszületik\" - szögezte le a református lelkész. Rámutatott: szülei és felmenői is mindnyájan magyar állampolgárok voltak, de a történelem folyamán saját akaratuktól függetlenül elveszítették azt.
\"Magam 2011. február 16-án nyújtottam be a honosítási kérelmet és annak elfogadása után augusztus 25-én, Komáromban, magyar állampolgársági esküt tettem, ezáltal közjogi értelemben is a magyar nemzet tagjává váltam. Ez a döntés úgy gondolom identitásomban megerősít és nem sérti sem Szlovákia, sem polgárai jogait és érdekeit\" - írja. Hozzátette: szlovák állampolgárságáról nem kíván lemondani.
\"Bejelentésemet abban a reményben teszem, hogy Szlovákia Kormánya és Nemzeti Tanácsa a jelenleg érvényes állampolgársági törvényt az elkövetkező időben úgy módosítja, hogy állampolgári jogaimmal, mint a Szlovák Köztársaság szabad és törvénytisztelő polgára továbbra is szabadon élhetek\" - áll a a református lelkész által közzétett nyilatkozatban.
Szlovákia a határon túl magyarok könnyített honosításáról hozott tavalyi budapesti döntésre reagálva úgy módosította vonatkozó törvényét, hogy elveszíti eredeti állampolgárságát az, aki felvesz egy idegent.
\"Egy olyan országban szeretnék élni, amely állampolgárainak biztonságot, egyenlő jogokat, a tisztességes élethez méltó feltételeket és törvényeket biztosít. Egy olyan országban szeretnék élni, amely nem korlátozza őshonos polgárai egyéni és kollektív jogait, amely nem akarja kirekeszteni és kizárni a közéletből saját állampolgárait azáltal, hogy megfosztja őket a legalapvetőbb jogaitól és elveszi állampolgárságukat. Olyan országban szeretnék élni, amely kezet nyújt a vele egy szövetségben élő baráti, szomszédos országnak és kezet nyújt a vele egy országban élő nemzeti közösségeknek és akceptálja jogos kéréseiket. Csak bízom benne, hogy egy ilyen ország állampolgára vagyok és az is maradok\" - zárja nyilatkozatát Kassai Gyula.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.