Hirdetés

Új lap a két Korea történelmében: megtörtént a történelmi csúcstalálkozó

Jó hangulatban telt Kim Dzsong Un és Mun Dzse In megbeszélése

Jó hangulatban telt Kim Dzsong Un és Mun Dzse In megbeszélése

Az északi vezető átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és megkezdte a tárgyalásokat a déli elnökkel – a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.
 

MTI

2018. április 27., 08:242018. április 27., 08:24

2018. április 27., 08:322018. április 27., 08:32

A hosszú másodpercekig tartó, a demarkációs vonalon átnyúló történelmi kézfogás után Kim Dél-Korea területére lépett, majd az ő javaslatára Munnal együtt a demarkációs vonal túloldalán, vagyis Észak-Korea területén is tettek egy-két lépést (a szöuli elnöki hivatal illetékesei szerint ez meglepő gesztus volt Kim részéről, mert nem szerepelt a protokollban), és többször ismét kezet szorítottak. Közben szívélyesen társalogtak egymással, majd elvonultak tárgyalni a demilitarizált övezet déli oldalán lévő Béke Házába. A két koreai vezetőt Csoszon-dinasztiabeli egyenruhába öltözött díszőrség kísérte az épülethez – jelentették hírügynökségek és az eseményt élőben közvetítő hírtelevíziók.

Kim Dzsong Un kilencfős észak-koreai küldöttség élén érkezett a tárgyalásokra. Szemüvegben volt, a megszokott fekete Mao-zubbonyt viselte, miközben kíséretének tagjai katonai egyenruhában vagy öltönyben voltak. Még mielőtt megkezdődtek volna a tárgyalások Kim bejegyzést írt a Béke Házának vendégkönyvébe.

Hirdetés
Idézet
Új történelem kezdődik most. A béke korszaka a történelem kezdőpontjától” – írta az észak-koreai vezető.

A tárgyalások a sajtó számára is nyilvános kezdetén Kim Dzsong Un meggyőződését fejezte ki, hogy a megbeszélések jelentős eredményeket hoznak. „Azzal a reménnyel érkeztünk ide, hogy új lapot nyissunk a két Korea történelmében. Biztos vagyok abban, hogy Mun Dzse In elnökkel konstruktív tárgyalásokat tudunk majd folytatni, amelyeknek nagyon jó és jelentős eredményei lesznek” – fogalmazott Kim. Hangsúlyozta, hogy nem szeretné a múlt megismétlődését, és eltökélt abban, hogy végrehajtja az észak-koreai fél által vállalt minden kötelezettséget.

Mun Dzse In arra szólította tárgyalópartnerét, hogy együtt teremtsenek békét és virágoztassák fel a Koreai-félszigetet. „Tudatában vagyok annak, hogy milyen felelősség nyomja a vállunkat. És én hálás vagyok azért a határozottságért és bátorságért, amelyet ön tanúsított a tárgyalásokra érkezve. Tanúsítsunk hát együtt bátorságot és határozottságot, és teremtsünk békét a Korei-félszigeten. Ettől a naptól a demarkációs vonal többé nem a viszály, hanem a béke jele” – fogalmazott a dél-koreai vezető.

Kim és Mun tárgyalásainak első fordulója másfél-két órán át tartott, utána újságíróknak nem nyilatkoztak. A dél-koreai elnöki hivatal közleménye szerint Kim elfogadta tárgyalópartnere meghívását Szöulba, tetszőleges időpontban. A megbeszélések után Kim gépkocsival a demilitarizált övezet észak-koreai részére hajtott, ahol egyedül költi el az ebédjét. Tizenkét testőre futva tette meg az utat, követve a gépkocsiját. Hírügynökségi ismertetések szerint a két koreai vezető ezután a békét és virágzást jelképező fenyőfát fognak együtt elültetni, majd rövid sétát tesznek, de csak kettesben, kíséret nélkül, s csak ezután tartják meg a megbeszélések második fordulóját.

Utoljára tíz évvel ezelőtt tartottak csúcstalálkozót a jogilag egymással még mindig hadban álló két Korea vezetői, de még sosem fordult elő a háború óta, hogy phenjani vezető Dél-Korea területére lépett volna. Közvetlenül azután, hogy Kim útnak indult a találkozóra, a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség közleményt adott ki, amely szerint Kim „őszintén” fog tárgyalni minden felmerülő kérdésről, a Korea-közi kapcsolatok javításáról, a béke, a jólét megteremtéséről és a Koreai-félsziget újraegyesítéséről.

Az Egyesült Államok élénk figyelemmel követi a Korea-közi eseményt, amely előrejelzésként szolgálhat a május végén vagy június elején esedékes, történelmi jelentőségű csúcstalálkozóhoz Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un között. A Fehér Ház a történelmi csúcstalálkozó kezdetekor kiadott közleményében fejezte ki jókívánságait a koreai népnek. Kifejezte reményét, hogy a panmindzsoni megbeszélések „haladást hoznak majd az egész Koreai-félsziget békés és felvirágzó jövőjének”. A Fehér Ház közölte, hogy folytatni kívánja a tárgyalásokat Szöullal, előkészítendő a tárgyalásokat Trump és Kim között.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés