
2011. augusztus 07., 11:002011. augusztus 07., 11:00
„Tripoliban nehéz az élet. Nincs üzemanyag, az élelmiszer ára felment, két-háromszorosára is. Az emberek nem mernek beszélni, néha még a házastársak sem, azt gondolják, ki tudja, hátha a másik a titkosrendőrségnek dolgozik” - mondta a 34 éves Ahmad Dzsibril az MTI-nek a felkelő erők által ellenőrzött nyugat-líbiai Zintanban, ahova Tunézián keresztül szökött, hogy beálljon a felkelők seregébe. Tripoliban Dzsibril a harcok elől a fővárosban menedéket keresőket próbálta szállással és élelemmel segíteni, amíg a rendőrség ezt meg nem tiltotta neki, és két barátját le nem tartóztatták. A férfi ezután döntött úgy, hogy elhagyja a fővárost és beáll a felkelő harcosok közé.
„Úgy éreztük ott magunkat, mintha börtönben lennénk” - írta le a Tripoliban uralkodó hangulatot Dzsibril. „Tripoliban az emberek a saját otthonukban sem mernek beszélni. Kadhafi milíciái az éjszaka közepén elviszik az embereket. Sokan reménykednek, hogy hamarosan megjönnek a felkelők, de ez egyelőre nem történt meg” - mondta egy 24 éves orvostanhallgató a tunézia-líbiai határon, aki nem akarta megadni a nevét, mert félt, hogy veszélybe sodorja a családját. Ő szintén azért szökött el, hogy csatlakozzon a felkelőkhöz.
Mint Dzsibril elmondta, a tripoli boltok, üzletek nagy része csak néhány napot van nyitva egy héten, és a bankok 200-500 dínárra korlátozzák a pénzkiadást minden két hétben. Az üzemanyaghiány már áprilisban olyan súlyos volt, hogy öt napig is eltartott, míg az ember tele tudta tankolni a kocsiját, és nem egyszer verekedés tört ki a sorban állók között.
„Amikor februárban elkezdődött a forradalom, Kadhafi milíciái megakadályozták, hogy az orvosok ellássák a sérülteket. Ott haltak meg az emberek a kórház körül, miközben az elsősegélyszoba üres volt” - mondta a 35 éves Ibrahim Gambi, aki orvosként dolgozott egy tripoli kórházban. Ő is Tunézián keresztül érkezett Zintanba.
Mindhárom férfi egyetértett abban, hogy Tripoliban nincs esélye a felkelésnek, mert a titkosrendőrség és Kadhafi milíciái túl erősek, ezért képtelenség szervezkedni. „Talán majd akkor, ha a felkelők megközelítik a város” - vélekedett Dzsibril.
A NATO légitámadásairól beszélve - amelyek akkor kezdődtek meg, amikor Kadhafi erői megpróbálták vérbe fojtani a rezsim elleni megmozdulásokat - Dzsibril elmondta, hogy először félelemmel töltötték el, de összességében örült nekik, és remélte, hogy folytatódni fognak.
„Lehet, hogy meghalunk a háborúban, de talán a lányomnak jobb élete lesz. Ez lehet, hogy véráldozattal fog járni. Voltak más forradalmak is a történelemben, és ezúttal rajtunk a sor” - mondta.
A férfi kifejtette, hogy a Tripoliban időnként zajló, Kadhafi-párti szimpátiatüntetések szerinte mind a hatalom által szervezettek, és a résztvevők vagy félelemből demonstrálnak a líbiai vezető mellett, vagy azért, mert lefizették őket. „Vagy pedig elhiszik a tévének, hogy a NATO azért bombáz, hogy elvegye az olajunkat” - tette hozzá.
Az ország más területein, amelyeket a kormányerők ellenőriznek, vagy nem sokkal ezelőttig még ellenőriztek, a helyzet komplikáltabbnak tűnik. A felkelők által nemrég elfoglalt Gazajában, ami a tunéziai határtól nem messze fekszik, a lakosság egy része a kadhafista milíciákkal tartott.
A kormányerők a gazajai lakosság egy részét felfegyverezték - erősítette meg egy, korábban a kadhafisták által elfoglalt házban talált dokumentum alapján az MTI tudósítója. Azt nem tudni, hogy a lakosok ezt önállóan vállalták, vagy nem volt választásuk.
Felkelő harcosok szerint több olyan város is van Nyugat-Líbiában, amelynek lakossága hű Kadhafihoz. Az egyik legfontosabb ezek közül a Szaharából Tripoliba vezető főút mentén található Garian, ami a felkelő erők egyik kiemelt célpontja, mert lényeges szerepet tölt be a főváros ellátásában.
Az AlJazeera tudósítása a líbiai harcokról
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
szóljon hozzá!