
Ahány „ház”, annyi migráns. A lakosság nagysága és az ország gazdasági teljesítőképessége alapján határoznák meg a kvótákat
Fotó: mti
Az európai uniós (EU-) menekültügyi rendszer teljes átalakítását szorgalmazza a német kormány, és arra törekszik, hogy az új rendszer alapjait egy éven belül lefektessék – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
2019. november 18., 16:502019. november 18., 16:50
A szövetségi belügyminisztérium elképzelése szerint a 2015-ös menekülthullám nyomán kirobbant viták miatt évek óta húzódó menekültügyi reformot a 2020 júliusában kezdődő német soros EU-elnökség idején kell megvalósítani.
A német soros elnökség és az Európai Bizottság német vezetésének kettőssége kedvező körülményeket biztosít. „Ha most (2020 második félévben) nem sikerül, akkor nem sikerül soha” – fogalmazott egy magas beosztású minisztériumi tisztségviselő az MTI szerint.
Az esetleges biztonsági kockázatokat is feltérképező előzetes vizsgálatot négy hét alatt kell elvégeznie az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) alapjaira felépítendő új intézménynek, az Európai Uniós Menekültügyi Ügynökségnek (EUAA).
Akár a személyi szabadságot korlátozó intézkedésekkel is biztosítani kell, hogy a beutazni szándékozó személyek ne távozzanak a külső határról a vizsgálat lezárása előtt – áll a tárca javaslatában, amely szerint a menedékjog megszerzésére esélytelen embereket vissza kell utasítani vagy vissza kell szállítani hazájukba a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezet közreműködésével.
A második elem, hogy
amelyet két fő tényező, a lakosság nagysága és az ország gazdasági teljesítőképessége alapján határoznak meg.
A javaslat harmadik sarkalatos eleme a menedékkérők EU-n belüli vándorlása, az úgynevezett másodlagos migráció elleni fellépés megszorítások egész sorával. Így például elhelyezés és ellátás csak abban az országban jár, ahol az illető menedékjogi eljárását a kvóta alapján le kell folytatni, és amennyiben mégis átvándorol egy másik országba és újabb menedékjogi kérelmet nyújt be, külön vizsgálat nélkül, a lehető legrövidebb idő alatt vissza kell szállítani az ügyében illetékes tagállamba.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!