
Orosz erők behatoltak két ukrán rakétavédelmi egység területére a Krím félszigeti Szevasztopolban, a Fiolent-fok közelében, és ellenőrzésük alá vonták az ottani rakétakomplexumot – jelentette szerdán az Intarfax-Ukraina hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva.
2014. március 05., 17:112014. március 05., 17:11
2014. március 05., 17:382014. március 05., 17:38
Az Interfax-Ukraina szevasztopoli forrása szerint az orosz katonák orosz rakétaszakértők és oroszbarát aktivisták érkezését várták, akik arra próbálták rábírni az ukrán katonákat, hogy az oroszokkal közösen lássák el harci feladataikat. A szerdára virradó éjszaka lezajlott művelet során az orosz katonák részben lerombolták, részben blokkolják az ottani berendezéseket.
Eközben szerdán az orosz duma elnöke közölte: Moszkva az Európa Tanács (ET) Velencei Bizottságához fordult, kezdeményezve az ukrán parlament döntéseinek törvényességi vizsgálatát. Szergej Nariskin szerint az ukrajnai politikai válság egyik oka az, hogy a kelet-európai országban nincs olyan politikai erő, amely törvényesen képviselné a soknemzetiségű ukrán nép érdekeit. Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden egyértelműen értésre adta, hogy Moszkva nem ismeri el az új ukrán vezetés törvényességét.
Az orosz külügyi tárca szintén szerdán közölte: Moszkva ragaszkodik az ukrajnai válság rendezéséről február 21-én Kijevben aláírt megállapodás végrehajtásához. Ezt Szergej Lavrov külügyminiszter Catherine Ashtonnak, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének mondta előző napi, madridi megbeszélésükön.
Moszkva szeroit olyan alkotmányos reform kell, amely teljes mértékben figyelembe venné „kivétel nélkül minden ukrajnai régió érdekeit\". Lavrov arra is rámutatott, hogy az egyezmény tartalmazza „egy nemzeti egységkormány létrehozását, valamint a törvénytelen csoportok lefegyverzését és eltávolítását az ukrajnai városok utcáiról\".
Jacenyuk: több önrendelkezést a régióknak
Az új ukrán kormány elsőrendű feladata decentralizálni az utóbbi négy év alatt Kijevben központosított hatalmat és több önrendelkezési jogot biztosítani a régióknak – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök a szerdai kormányülést megnyitó beszédében. Az önkormányzati rendszer reformjának mihamarabbi kidolgozásával a kormányfő Volodimir Hrojszman miniszterelnök-helyettest bízta meg.
Közben szerda délután az ország NATO-csatlakozásáról terjesztett be törvényjavaslatot az új kormánytöbbséghez tartozó, legnagyobb létszámú Haza (Batykivscsina) frakció három képviselője.
Obama és Merkel orosz–ukrán tárgyalást szeretne
Az ukrajnai válság csillapítása fontos, annak magában kell foglalnia a nemzetközi és emberi jogi megfigyelők helyszínre küldését és a közvetlen orosz–ukrán párbeszéd kezdeményezését. A Fehér Ház tájékoztatása szerint keddi telefonbeszélgetésük alkalmával ezekben a kérdésekben egyetértés volt Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellár között.
A két vezető az egyórás megbeszélése során aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország nyilvánvalóan megsértette Ukrajna szuverenitását és területi épségét.
Francois Hollande francia elnök eközben úgy véli, „Oroszország egy veszélyes terjeszkedést kockázatába fogott”, amikor csapatokat küldött Ukrajnába. Az államfő megerősítette a szankciók lehetőségét Moszkvával szemben.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!