
A szlovák miniszterelnököt a merénylet után két hétig egy besztercebányai kórházban ápolták
Fotó: Videófelvétel/Nexta
Tovább javult Robert Fico szlovák miniszterelnök egészségi állapota, s gyógyulásának folyamata gyorsabb lehet a korábban feltételezettnél – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes Pozsonyban szerdán.
2024. június 05., 19:282024. június 05., 19:28
2024. június 24., 21:422024. június 24., 21:42
„A kezdetben tapasztalt komoly komplikációk többsége elmúlt, és jelenleg a gyógyulás folyamatával kapcsolatos kérdések merülnek fel, a gyógyulás gyorsabb lehet, mint ahogy azt eredetileg feltételeztük” – mondta Robert Kalinák, akinek szavait a TASR közszolgálati hírügynökség idézte.
Robert Kalinák szerdán beszámolt arról is, hogy előkészületben van, és előreláthatóan a jövő hétfőn kerül majd a koalíciós tanács elé az a törvényjavaslat-csomag, amely „merénylettörvény” néven vált ismertté, és amelynek bejelentett célja, hogy olyan intézkedéseket foganatosítson, amelyek biztonságosabbá tehetik a foglalkozásuk végzésével összefüggésben gyűlölet célpontjává váló személyeket. A javaslat egyebek mellett korlátozná azt, hogy mely helyszíneken lehet tüntetéseket tartani.
Közben Sutaj Estok belügyminiszter szerdán bejelentette: a merényletet követően bevezetett fokozott biztonsági intézkedéseket továbbra is fenntartják, s azok legkevesebb az újonnan megválasztott államfő – Peter Pellegrini - június 15-re tervezett hivatalos beiktatásáig érvényben maradnak. A Robert Fico ellen elkövetett merénylet óta kiemelt védelemben részesülnek mind a kormánykoalíció, mind pedig az ellenzék pártjainak képviselői.
Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem ért egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

Átszállították Pozsonyba Robert Fico szlovák kormányfőt – közölte Miriam Lapuníková, annak a besztercebányai kórháznak az igazgatója, ahol eddig kezelték a május közepén meglőtt miniszterelnököt.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
szóljon hozzá!