Hirdetés

Tőkés: szélárnyékba került a kisebbségi kérdés Európában

A kedvezőtlen etnikai folyamatok következtében fennálló, válságos helyzet orvoslására és megoldására csakis az autonómiaalapú konfliktuskezelés mutatkozik alkalmasnak – mondta Tőkés László képviselő az Európai Parlamentben tartott konferencián.

Krónika

2016. április 19., 16:032016. április 19., 16:03

2016. április 19., 16:282016. április 19., 16:28

Az Autonómia és stabilitás Európában című keddi rendezvényen elhangzott véleménye szerint a diszkrimináció tilalmának elve, illetve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek emberi jogainak védelme csak felületi kezelését jelenti a kisebbségek valós problémáinak. „Ezek legfeljebb lassítani képesek a kisebb nemzeti közösségek rohamos identitásvesztését és drámai pusztulását\" – idézte az EP-képviselőt az MTI.

Tőkés Brüsszelben kiemelte, hogy Andreas Gross, az Európa Tanács képviselőjének korábbi jelentése már címében is megfogalmazza az autonómia és stabilitás közötti szoros összefüggést, amikor „az autonóm régiók pozitív tapasztalatairól mint az európai konfliktusmegoldás ihletforrásáról\" értekezik. Az erdélyi képviselő úgy vélte: a migrációs válság közepette „szélárnyékba került\" a kisebbségi kérdés; Európa nagyobb figyelmet szentel az idegenből jövő bevándorlók jogainak, mint az azok számát többszörösen meghaladó, saját kisebbségeihez tartozó polgárok érdekeinek. Tőkés szerint az uniónak elsődleges feladata lenne, hogy a saját polgárainak képviseletét ellássa és jogait biztosítsa.

Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy magyar vonatkozásban a közösségi kisebbségvédelem kérdése – ha lehet – még égetőbb, hiszen az Európai Unió legnépesebb, féltucatnyi országban szétszóródott nemzeti kisebbségről van szó. „Ha a csaknem száz éve tartó kisebbségi állapotban belátható időn belül nem áll be gyökeres fordulat, a Kárpát-medence országainak kivesző etnikai kisebbségei sorába kerül a magyar\" – húzta alá az egykori királyhágómelléki református püspök. Hozzátette, ezen törekvésébena magyarság természetesen messzemenően tiszteletben tartja azon országok területi integritását, amelyekben él.

Tőkés László párhuzamot vont a kisebbségek ügyének rendezése és a balkáni háború között. Véleménye szerint a délszláv háború közvetett figyelmeztetés volt arra nézve, hogy az Európai Unión belül és annak szomszédságában békés tárgyalások és kölcsönös megegyezések útján kell keresni az etnikai, kisebbségi ellentétek megoldásának útját. „Ezen a téren mind a volt kommunista országokban, mind európai viszonylatban szemlélet- és rendszerváltozásra van szükség\" – jelentette ki.

Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-képviselője beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az unió csak a csatlakozási folyamat alatt fogalmaz meg elvárásokat a kisebbségeket érintő kérdésekben a tagjelölt országgal szemben, később már nem tulajdonít jelentőséget betartásuknak. „Európa ajtaja csak résnyire nyitott a kisebbségek előtt, de ezt az ajtót teljesen ki kell nyitni azért, hogy minden európai polgár otthon érezhesse magát benn\" – fogalmazott.

Gál Kinga véleménye szerint az Európa Tanács által használt objektív szempontokat használó mérőszámra, általánosan használható uniós norma bevezetésére lenne szükség az egyes nemzeti kisebbségek, európai hagyományokkal rendelkező közösségek érdekeiért folytatott küzdelemben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés