
Fotó: Facebook/Tőkés László Sajtóirodája
A román hatalom akadályozza a kisebbségi jogok érvényesülését, fékezi a székely, illetve magyar közösségi jogok kivívására irányuló törekvéseket, és egyáltalán nem felel meg a valóságnak az a vélekedés, hogy Románia minta- és modellértékű kisebbségpolitikát folytat – fogalmazott Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő közleményében csütörtökön.
2018. március 15., 17:062018. március 15., 17:06
A képviselő tájékoztatása szerint az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott felszólalásában hangsúlyozta, Dabis Attilának, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi képviselőjének a román–magyar határon történt március 9-i feltartóztatása
Akkor is pártutasítások és politikai döntések mentén hatósági fellépésekkel korlátozták ugyanis a rezsim által nemkívánatosnak nyilvánított személyek jogait. A múlt heti intézkedés sérti a négy alapvető uniós jog legalább egyikét, mégpedig a személyek szabad mozgáshoz való jogát. A román nemzetpolitika kritikusait retorziók érik – húzta alá a képviselő.
Tőkés László ezen felül arra is rámutatott, hogy a jelenlegi kormánytöbbség olyan törvénykezdeményezést jelentett be, amely azok felelősségre vonását irányozza elő, akik „lejáratják az országot”. „A szólás- és véleményszabadságot súlyosan veszélyeztető, riasztó szándék elsődlegesen épp azon romániai EP-képviselők és egyéb politikusok ellen van kihegyezve, akik nem fújnak egy követ a regnáló hatalommal” – fogalmazott a képviselő.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!