Tizenketten könnyebben, ketten pedig súlyosan megsebesültek egy távolsági buszon történt késes támadásban a németországi Lübeckben – jelentette pénteken a Bild című német tömeglap.
2018. július 20., 18:052018. július 20., 18:05
A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a Bildnek, hogy a támadás sebesült áldozatokat követelt volna. A helyi Lübecker Nachrichten (LN) című lapnak a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy halottja egészen biztosan nincs a támadásnak. A busz Lübeck Kücknitz nevű városrészében egy buszmegállónál állt meg, a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki, és lezárták a környéket.
„Az egyik áldozat éppen át akarta adni a helyét egy idős hölgynek, amikor a támadó mellbe szúrta. Vérontás volt” – nyilatkozott az egyik utas.
Szemtanúk elmondása szerint egyetlen elkövető volt, aki a földre dobta a hátizsákját, majd kést rántott, és a Travemündébe tartó busz utasaira támadt. A busz vezetője azonnal megállította a járművet, kinyitotta az ajtókat, és így az emberek le tudtak menekülni a buszról. Szemtanúk mondták azt is, hogy a földre dobott hátizsák füstölt.
Egy szemtanú a lapnak azt is elmesélte, hogy éppen a közelben volt egy járőrautó, és a rendőrök észrevették, hogy mi történik, és a támadót őrizetbe vették. Az LN úgy tudja: az elkövető egy harmincas évei közepén járó iráni férfi. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy mi lehetett az elkövető indítéka.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!