
Fotó: Pixabay
A tajvani földrengés halálos áldozatainak száma tizenkettőre nőtt péntekre. A hatóságok földcsuszamlás és sziklaomlás kockázata mellett folytatják a mentési munkát a romok közt – közölték hivatalosan.
2024. április 05., 13:042024. április 05., 13:04
A 7,2-es erősségű földrengés a gyéren lakott, keleti Hualien megyét sújtotta leginkább. Csak péntekre virradóan mintegy ötven utórengést észleltek, korábban pedig már több százat.
„Az eső miatt nagy a sziklaomlás és földcsuszamlás veszélye” – mondta Szu Ju-ming, a mentőcsoport vezetője, hozzátéve, hogy
A tajvani tűzoltóság közlése szerint hat újabb ember holttestét megtalálták a Tarokó Nemzeti Parkban, négyet közülük egyelőre nem tudtak azonosítani.
Egy helyi hotel ötvenfős személyzetének tagjait, akik a földrengés idején a nemzeti park felé vezető úton tartózkodtak, és sziklák hullottak le a közelükben, többnyire épségben sikerült kimenekíteni. A szálloda 63 éves biztonsági menedzsere azt mondta: szerencsésnek érzi magát, amiért túlélte a katasztrófát, de volt olyan pillanat, amikor kollégáival együtt azt hitte, mindennek vége.
A földrengés egy ünnepi hétvége előtt sújtott le Tajvanra, amikor a helyiek a hagyományokhoz híven ellátogatnak szülőhelyükre, őseik sírjához. A mentőcsapatok mások között egy öttagú család után is kutatnak, amely ősei sírjának felkeresése után kirándulni indult, majd nagy valószínűséggel leomlott sziklák fogságába került.

Erős, 7,2-es földrengés rázta meg Tajvant helyi idő szerint szerdára virradóra, épületek és autópályák rongálódtak meg, négy ember életét vesztette, és legalább 57-en megsebesültek.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!