Az Egyesült Államok vagy más államok egy napon arra kényszerülnek majd, hogy megelőző katonai csapást vegyenek fontolóra Irán és Észak-Korea ellen, ha a két ország továbbra is nukleáris fegyverek birtoklására törekszik – nyilatkozta egy magas rangú amerikai kormányzati illetékes. Ha Észak-Korea elutasítja, hogy lemondjon nukleáris programjáról, és ha Iránnak nukleáris fegyvere lesz, az a régió más országait is arra indíthatja, hogy atomfegyverre tegyenek szert – mondta a névtelenséghez ragaszkodó amerikai kormányzati tisztségviselő.
2006. november 15., 00:002006. november 15., 00:00
Szükségszerű a megelőző csapás? Az Egyesült Államok és szövetségesei azzal vádolják Iránt, hogy a polgári célú nukleáris program leple alatt atomfegyver birtoklására törekszik, és ezért ENSZ-szankciókat szorgalmaznak a perzsa állammal szemben. Irán visszautasítja a nyugati hatalmak gyanúját. Észak-Korea a múlt hónapban föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre, feltételezések szerint egy kisebb nukleáris fegyverrel. „Nekünk, az Egyesült Államoknak és más olyan országoknak, amelyekre nézve ezek a fejlemények fenyegetőek lennének, el kell majd gondolkodnunk, hogyan válaszoljunk, és azt gondolom, szükségszerű, hogy elgondolkozzunk a megelőzés kérdésén” – fogalmazott az amerikai illetékes. Hozzátette: „elkerülhetetlen, hogy bármely amerikai kormányzat, nemcsak ez a kormányzat, de a jövőbeliek is, megvizsgálja a megelőző stratégiákat”. Szakértők szerint egy Irán elleni amerikai támadás kevesebb mint négy évvel késleltetné Teherán atomfegyver-törekvéseit. Egyes elemzők szerint Izrael is fontolóra vehet egy csapást Iránnal szemben, ha fenyegetve érzi magát. Egy iráni illetékes nemrég azt mondta: Irán kész a gyors válaszra, ha Izrael megtámadja.
Bush nem fog habozni Izrael leköszönő washingtoni nagykövete szerint George Bush amerikai elnök nem fog habozni katonai erőt alkalmazni Irán ellen, ha más módon nem lehet megoldani az iráni atomprogrammal kapcsolatos válságot. „Aki ismeri Bush elnököt, tudja róla, mennyire eltökélt, mennyire meg van győződve a demokráciák diktatúrákkal szembeni erkölcsi fölényéről” – mondta szerdán Danni Ajalon, Izrael távozó washingtoni nagykövete a Maariv című izraeli lapnak adott interjúban. Bush egyelőre még diplomáciai eszközökkel próbálkozik, és azok esetleges kudarca esetén is előbb Irán elszigetelésével, szankcionálásával igyekszik eredményt elérni, fejtette ki a diplomata.
Irán: békés az atomprogram A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentése megerősítette az iráni atomprogram békés jellegét – állította tegnap Ali Asgar Szoltaníje, Teherán NAÜ-képviselője. A nagykövet arról a jelentésről nyilatkozott a teheráni rádiónak, amelyet a NAÜ jövő heti ülésére készítettek. A dokumentumból kedden a sajtóba kiszivárgott részletek szerint Irán húzza az időt, és nem működik együtt az atomsorompó-szerződés felügyeletével megbízott szakosított ENSZ-szervezettel. A NAÜ a négyoldalas jelentésben Teherán szemére veti, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának felszólítása ellenére folytatja az urándúsítást, és nem biztosítja az elvárt átláthatóságot, akadályozva a szervezet szakemberei által elvégezni kívánt ellenőrzéseket. A dokumentumban az is szerepel, hogy a NAÜ munkatársai plutónium és dúsított urán nyomaira bukkantak egy iráni nukleárishulladék-feldolgozóban, s a lelettel kapcsolatban magyarázatot várnak Teherántól, eleddig hiába. Az iráni diplomata nyilatkozatában viszont úgy értékelte a jelentést, hogy az újabb bizonyítékot szolgáltatott az iráni atomprogram békés jellegére, és semmi sem bizonyítja, hogy a program eltért volna a katonai célú alkalmazás irányába. Szoltaníje szerint a NAÜ-jelentés kitér arra is, hogy a szervezet zavartalanul folytathatja Iránban ellenőrző tevékenységét, illetve semmivel sem lenne igazolható az ENSZ Biztonsági Tanácsának az iráni atomprogrammal szembeni fellépése. Szoltaníje szerint „nem jelent újdonságot”, hogy az iráni Karadzsban az atombomba előállításához szükséges plutónium nyomaira bukkantak. A diplomata közölte: a NAÜ jelentése ezzel kapcsolatban egyszerűen rögzíti, hogy Irán magyarázatot adott a plutóniummaradványok korábban már jelzett megtalálására. n Hírösszefoglaló
---------
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.