Szobrot emelnek Szabadkán Mátyás királynak a róla elnevezett utcában még ebben az évben – erről döntött a város tanácsa kedden.
2018. február 27., 20:492018. február 27., 20:49
Az emlékmű magánadományból épül fel a város központjában annak alkalmából, hogy a 2018-as évet Mátyás király-emlékévének nyilvánították. Az idén van Mátyás királlyá koronázásának 560., a születésének pedig 575. évfordulója.
Az egészalakos szobron két felirat kap helyet, az egyiken az lesz olvasható, hogy Matthias Rex (1458-1490), a másikon pedig a felállítást finanszírozó üzletember neve és a szoborállítás időpontja szerepel majd.
Hunyadi Mátyásnak még nincs szobra Szerbiában, Hunyadi János emlékét is csak egy mellszobor őrzi a róla elnevezett csantavéri iskolában. Mátyás király után hamarosan édesapja is teljes alakos szobrot kaphat, mégpedig az egykori nándorfehérvári várban, a belgrádi Kalemegdanon. A tervről évek óta beszélnek, ám most közelebb került a megvalósítás, a Vajdasági Magyar Szövetség ugyanis a március 4-i önkormányzati választás után várhatóan bekerül a városvezetésbe és egyik első intézkedéseként a szoborállítást nevezte meg.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!