2010. augusztus 16., 09:482010. augusztus 16., 09:48
A jogszabály megsértéséért jelenleg 100-tól 5000 euróig terjedő pénzbüntetést lehet kiszabni. A minisztériumhoz eddig mintegy 30 beadvány érkezett, amely gyakorlatilag feljelentés volt a törvény megsértéséért.
Két, a magyar kisebbséggel kapcsolatos esetben az érintetteket pénzbüntetés fenyegeti. „Úgy vélem, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ügyek szankciók nélkül legyenek lezárva” – mondta Daniel Krajcer tegnap. Az egyik ügy a Nyitrához közeli Kalász falu Csemadok szervezetének a színjátszó csoportjáé, amelynél az a probléma, hogy színdarabjuk műsorfüzetének nem a teljes szövege lett lefordítva szlovákra.
A másik ügy a Magyar Koalíció Pártjáé (MKP), amely a választások előtti kampányban tisztán magyar, tehát egynyelvű óriásplakátokat helyezett ki a közterületeken. Krajcer úgy véli, hogy a műkedvelőknek nem kellene fizetniük. Mindkét esetben azonban politikai indíttatást sejt a háttérben, mégpedig a magyar közegben, az MKP-ban.
Szlovákia átértékeli a 20 százalékos kisebbségi hivatali nyelvhasználati küszöböt – erősítette meg Rudolf Chmel emberi jogi és kisebbségügyi kormányfőhelyettes. A 20 százalékos kisebbségi hivatali nyelvhasználati küszöb csökkentését és bizonyos esetekben ennek teljes eltörlését az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ajánlotta Pozsonynak.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.