
Szíria elkerülheti a katonai beavatkozást, ha rövid időn belül átadja teljes vegyifegyver-készletét - mondta hétfőn Londonban az amerikai külügyminiszter.
2013. szeptember 09., 16:362013. szeptember 09., 16:36
John Kerry, aki William Hague brit külügyminiszterrel tárgyalt, a megbeszélések utáni közös sajtótájékoztatón – arra az újságírói kérdésre, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök tehet-e még bármit a katonai csapás megelőzésére – kijelentette: ehhez az szükséges, hogy a szíriai kormány vegyifegyver-arzenáljának \"minden egyes darabját\" beszolgáltassa a nemzetközi közösségnek \"a következő egy hétben\", lehetővé téve a teljes leltárt.Kerry hozzátette ugyanakkor: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi.
Kerry egyébként leszögezte: az amerikai kormány tudja, hogy az 1400-nál több emberéletet kioltó augusztus végi szíriai vegyifegyver-támadást olyan területről indították, amely Bassár el-Aszad elnök rezsimjének ellenőrzése alatt áll. Elmondta: az Egyesült Államok a röppályák visszakövetése alapján megállapította, hogy a vegyi támadásban bevetett rakéták mindegyike a kormányhadsereg ellenőrizte területekről indult, és mindegyik olyan térségben csapódott be, amelyet az ellenzéki erők tartanak ellenőrzésük alatt. Hozzátette: a támadás következményeiről szinte azonnal olyan videofelvételek jelentek meg a közösségi portálokon, amilyeneket \"nem lehet hamisítani\".
Amerikai szakértők különböző technikai ellenőrzési módszerekkel kétséget kizáróan megállapították, hogy a haldokló embereket, \"levegő után kapkodó, görcsöktől gyötört csecsemőket ábrázoló\" felvételek valódiak - mondta az amerikai külügyminiszter. Kerry szerint Szíria és Irán is elismerte a vegyifegyver-támadást, csak éppen olyanokra akarják fogni, akiknek \"nincs meg a tudományos kapacitásuk\" egy ilyen támadás végrehajtásához, és nincs bizonyíték arra sem, hogy ilyen fegyvereik lennének.
Bassár el-Aszad szíriai államfő ugyanakkor egy vasárnap adott interjúban tagadta, hogy ő állna az augusztus 21-i gáztámadás mögött. A CBS televízió jelentése szerint a Damaszkuszban készített interjúban az elnök azt mondta, hogy az ellene szóló, eddig bemutatott bizonyítékok nem eléggé meggyőzőek. Úgy véli, a bizonyítékok alapján még azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy bárki is vegyi fegyvereket alkalmazott. Bassár el-Aszad kijelentette, hogy Szíria, amennyire csak lehetett, már felkészült egy külső csapásra. Figyelmeztetett egyúttal, hogy Damaszkusz nem hagy megtorlás nélkül semmilyen beavatkozást, és szövetségeseivel együtt válaszolni fog rá.
A Los Angeles Times című amerikai napilap egyébként vasárnap azt adta hírül: a korábban tervezettnél intenzívebb és tovább tartó támadás terveit dolgozza ki Szíria ellen a Pentagon. Az újság az Egyesült Államok hadseregének meg nem nevezett két tisztjére hivatkozva arról számolt be, hogy a Fehér Ház az eddig meghatározottaknál több szíriai célpont kijelölését kérte a katonai tervezőktől. A lap szerint a támadás így nem kettő, hanem három napig tartana, és az eddig meghatározott mintegy 50 célpont listáját sokkal többre növelik. A lap szerint az amerikai rakétatámadás első hullámát azonnal több csapásmérés követné azon célok ellen, amelyeket nem találtak el, illetve nem semmisítettek meg a támadás megindulásakor.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!