Hirdetés

Szijjártó: a magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük, a gazdasági megerősödés pedig megállítja az asszimilációt és megerősíti a kétoldalú kapcsolatokat is - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Zomborban, ahol megnyitotta a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának szerződés-aláírási ceremóniáját.

MTI

2018. április 03., 11:302018. április 03., 11:30

Hozzátette: a vajdasági gazdaságfejlesztési program nem jöhetett volna létre egy olyan magyar kormány nélkül, amely a határon túli magyarokra mint erőforrásra, és nem mint teherre tekint.

Mint mondta: szégyenteljesnek tartja, hogy a magyar országgyűlési választási kampányban vannak olyan pártok, amelyek óriásplakátokon üzenik meg, hogy nem számítanak a határon túliakra.

Hirdetés

"Minket érdekel az Önök véleménye, azt szeretnénk, ha elmondanák, milyen jövőt szánnak Magyarországnak" - mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a mostani kormány azt szeretné, ha az új összetételű országgyűlés kifejezné az egész magyar nemzet politikai akaratát, és ez csak úgy tud megvalósulni, ha az anyaországi szavazatok mellett a határon túliak szavazata is ott lesz. Arra szólította fel a vajdasági magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az április 8-i választáson.

A gazdaságfejlesztési program nem jöhetett volna létre egy olyan szerb kormány és államfő nélkül sem, aki támogatja ezt a programot - folytatta Szijjártó Péter.

A szerb vezetés példátlan gesztusokat tett és kézzel fogható döntéseket hozott annak érdekében, hogy a Szerbia és Magyarország közötti történelmileg is terhelt időszak a történelmi sikerek időszakává váljon,

fejtette ki. Megfogalmazása szerint "semmifajta túlzás nincs abban a mondatban, hogy Magyarország és Szerbia között a kétoldalú kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most", és ebből a jó kapcsolatból emelkedett ki a vajdasági gazdaságfejlesztési program.

A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy más határon túli területeken is elindultak a gazdaságfejlesztési programok, ám a vajdasági jár a legelőrébb, és az összes közül ez a legsikeresebb. Kiemelte, a program minden vajdasági magyar települést el tudott érni, és a programmal Szerbia gazdaságának a fejlődéséhez is hozzá tudtak járulni. A számokról szólva rámutatott, hogy a kedden aláírt pályázati szerződések nélkül eddig 22,2 milliárd forintnyi támogatásról írtak alá szerződést, amelyek nyomán 45 milliárd forintnyi beruházás jött létre. Összesen 6488 kisvállalkozóval, valamint 23 nagyvállalkozóval kötöttek szerződést.

Kedden a közepes léptékű, 15-150 millió forint keretösszegű pályázatok győztes indulóival kötöttek szerződést.

A 197 sikeres pályázattal 4,2 milliárd forintos támogatás valósul meg, amely nyomán 12 milliárd forintnyi beruházás jön létre. A legtöbben nagy teljesítményű mezőgazdasági gépekre, valamint az állatállomány bővítésére pályáztak. Ezek hosszú távon is fenntartható beruházásoknak számítanak, amelyek hosszú távon erősítik a magyar nemzeti közösségeket.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy Magyarország az utóbbi években nagy utat tett meg, és Európában a probléma részéből a megoldás részévé vált. Magyarország erős ország, és abban a térségben helyezkedik el, amely a növekedés motorja Európában, foglalkoztatási rekordokat dönt, és az európai gazdasági átlag felett teljesít. Hozzáfűzte: azt szeretnék, ha az anyaország ereje a határon túlon is érezhető lenne, a gazdaságfejlesztési program pedig az a híd, amelyen keresztül a határon túl élők is erősödni tudnak.

A magyar kormány a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) karöltve valósítja meg a gazdaságfejlesztési programot a Délvidéken.

Pásztor István, a VMSZ elnöke rámutatott, hogy a program nemcsak gazdaságfejlesztésről, hanem közösségfejlesztésről is szól, amelynek célja a vajdasági magyar közösség megerősödése.

Mint mondta, ez a közösség emberemlékezet óta nem részesült ilyen mértékű anyaországi támogatásban. A nagyszámú sikeres pályázat pedig bebizonyította, hogy a vajdasági magyar közösségnek olyan vállalkozói rétege van, amely érvényesülni kíván a saját szülőföldjén, és saját elképzelései vannak ennek megvalósítására, a pályázatok pedig találkoztak a vállalkozók elképzeléseivel.

A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már eléri a 75 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés