Hirdetés

Szexbotrány a Nemzetközi Valutaalapnál – őrizetbe vették Dominique Strauss-Kahn vezérigazgatót

Szexuális zaklatással, nemi erőszak kísérletével és személyi szabadság korlátozásával vádolja a New York-i rendőrség Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját – közölte Ryan Sesa, a harlemi rendőrség szóvivője.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. május 16., 00:002011. május 16., 00:00

A francia állampolgár Strauss-Kahn nem rendelkezik diplomáciai mentességgel. Szombat délután vették őrizetbe a New York-i John F. Kennedy repülőtéren, s helyi idő szerint vasárnap hajnalban 2 óra 15 perckor tartóztatták le az említett vádak alapján.

Az IMF vezetőjét vasárnap bíró elé vezetik, aki hivatalosan tájékoztatja őt arról, mivel vádolják. A szexuális zaklatás és a nemi erőszak kísérlete egyaránt súlyos bűncselekmény, amelyért akár 15-20 év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság. A személyi szabadság korlátozásának büntetési tétele háromtól öt évig terjedő szabadságvesztés.

Benjamin Brafman, Strauss-Kahn egyik ügyvédje közölte, hogy ügyfele ártatlannak vallja magát.

Paul Browne, a New York-i rendőrség szóvivője elmondta, hogy a Times Square-en fekvő Sofitel luxusszálloda egyik szobalánya tett feljelentést a rendőrségen szexuális erőszak miatt. A 32 éves nő elmondása szerint helyi idő szerint szombaton 13 óra körül történt a bűncselekmény. Strauss-Kahn szobáját kellett volna rendbe tennie, s miközben a lakosztály halljában dolgozott, a vendég meztelenül kijött a fürdőszobából és letámadta. Előbb berángatta a hálószobába, de ott még sikerült elhárítani közeledését. Ezután a fürdőszobába vonszolta, ahol orális szexre kényszerítette és közben megpróbálta alsóneműjét leszedni. A nőnek végül sikerült kimenekülnie és a történtekről tájékoztatta kollégáit. Ők hívták a rendőrséget, amely azonnal cselekedett. A kisebb sérüléseket szenvedett szobalányt a Roosevelt kórházba szállították, ahol a sürgősségi osztályon látták el.

A rendőrség már nem találta meg Strauss-Kahnt a napi háromezer dollárba kerülő lakosztályban. Azt feltételezte, hogy menekülni próbál a vendég, mert a mobiltelefonját és több más személyes tárgyát is hátrahagyta szobájában, tehát sietősen távozott. Rövid idő alatt kiderítették, hogy a Kennedy repülőtérre távozott és egy Párizsba tartó járat indulására vár. A New York-i rendőrség megkeresésére a repülőtér biztonsági szolgálata tíz perccel a gép indulása előtt őrizetbe vette és leszállította a repülő első osztályán üldögélő Strauss-Kahnt.

Az IMF vezetője vasárnap Berlinben találkozott volna Angela Merkel német kancellárral, hétfőn pedig részt vett volna az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsának ülésén. Egy német kormányforrás közölte, hogy a találkozó elmarad, a valutaalap nem küld más vezetőt Strauss-Kahn helyett a tervezett megbeszélésre.

A 62 éves Strauss-Kahn – akit a 2012-es francia elnökválasztásokon a szocialisták lehetséges jelöltjeként is emlegetnek – 2007 novembere óta tölti be a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatói posztját, s helyzetét három évvel ezelőtt már megingatta egy szexügy. A vizsgálat során azonban kiderült, hogy a viszony kölcsönös beleegyezésen alapult, és Strauss-Kahnt felmentették a hivatali befolyással való visszaélés, szexuális zaklatás és kivételezés gyanúja alól.

Franciaországban vasárnap hajnalban bombaként robbant a hír. A történtek, ha igaznak bizonyulnak, teljes mértékben maguk alá temetik Strauss-Kahn politikai-gazdasági karrierjét és elnökválasztási esélyeit, és megsemmisítő csapást mérnek a hosszú ideje megosztott francia szocialistákra. Az eddig nyilatkozó francia politikusok az ártatlanság vélelmének hangsúlyozása mellett kételyeiknek adtak hangot. Internetes kommentelők máris azt feszegetik, hogy a népszerűtlen államfő, Nicolas Sarkozy „piszkos kampányának nincs-e valamiféle köze az incidenshez”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
Hirdetés
Hirdetés