Hirdetés

SZDSZ–Jobbik konfliktus

Uniós majális a budapesti Hősök terén. Egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte tegnap Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozás harmadik évfordulóját a budapesti Hősök terén, az ünnepet ugyanakkor beárnyékolta, hogy a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ Hajógyári-szigetre tervezett rendezvényét fenyegetés miatt le kellett mondani.

Gazda Árpád

2007. május 02., 00:002007. május 02., 00:00

Hétfőn kora este az ugyanott majálisozó Jobbik rendezvényéről érkező néhány fős csoport jelent meg a liberális sátornál, és provokálták az ott dolgozó roma munkatársakat. A csoport egyik tagja késsel fenyegetőzött, ezért az SZDSZ-rendezvény egyik szervezője kihívta a rendőrséget. A Jobbik pártigazgatója közölte: hétfőn este egy nemzeti színű pólót viselő fiatalember átsétált az SZDSZ-es rendezvényre érdeklődni, ám pólója miatt szóváltásba keveredett az ott kiszolgáló roma származású emberekkel. Hozzátette: a szemtanúk elmondása alapján az SZDSZ rendezvényén dolgozó büfések kis fejszével, nagy, éles, bozótvágó késsel kergették el a nemzeti színű pólós fiatalembert.

A központi ünnepségeken egyébként a 2004-es csatlakozási ünnepség helyszínén, a Hősök terén állították fel az Ország Májusfáját, amelyen 3175 szalag jelképezte Magyarország 3175 települését. A 14 méter magas májusfát az Európai Uniót jelképező 12 kisebb fa vette körül, amelyek egyszerre fejezték ki az Európához való tartozást és a közös hagyományokat. A 12 fa közül délelőtt tíz órától este nyolc óráig minden órában egyet szalagdíszbe öltöztettek, miközben a fák között táncosokból, zenészekből, valamint gólyalábasokból álló menettánc vonult végig. A Hősök tere egyébként az ország táncházává alakult: neves tánctanárok különböző nemzetiségek táncait, valamint szalontáncokat és modern táncokat tanítottak.

Este a legutóbbi Megasztár-győztes Rúzsa Magdolna ingyenes koncertjére várták az ünneplőket, amit a tervek szerint a Himnuszt, majd az Örömódát kísérő tűzijáték zárt. Ezt követően a Táncház Egyesület szervezésében magyar táncház várta az érdeklődőket.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés