
Fotó: Rompres
Az Ilie Ilaºcu vezette csoportot 1992-ben, a moldovai polgárháború idején börtönözték be a szakadár Dnyeszter menti köztársaság hatóságai. Az akkori fegyveres villongás eredményeképpen a félmillió lakosú Transznisztria – Oroszország hathatós támogatásával – kivált a Moldovai Köztársaságból, és kikiáltotta függetlenségét. Ilie Ilaºcu és öt társa – Alexandru Leºco, Tudor Petrov-Popa, Andrei Ivanþoc, Petru Godiac és Valeriu Garbuz – a polgárháború idején a szakadár Igor Szmirnov vezette rezsim ellen harcolt, síkraszállva egyúttal Moldova és Románia egyesítése mellett is. Emiatt a transznisztriaiak valamennyiüket letartóztatták, majd terrorista cselekedetek és háborús bűnök vádjával 1993-ban 12 és 15 év közötti börtönbüntetéssel sújtották, sőt Ilaºcura halálos íteletet szabott a tiraszpoli legfelsőbb bíróság, ám a verdiktet nem hajtották végre. Garbuzt az ítélethirdetést követően néhány hónappal, Petru Godiacot 1994-ben, Leºcót és Ilaºcut pedig 2001-ben engedték szabadon; utóbbit annak köszönhetően, hogy román állampolgárságot kapott, és a C. V. Tudor vezette Nagy-Románia Párt színeiben szenátorrá választották. Noha Ilaºcu a bukaresti felsőház tagjaként, illetve Románia európai parlamenti megfigyelőjeként többször felszólalt fogságban maradt két társa érdekében, a nemzetközileg el nem ismert Transznisztriát mindez nem hatotta meg. Sőt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2004-ben hozott ítélete sem, amely Moszkvát és Chiºinãut tette felelőssé az Ilaºcu-csoport fogva tartásáért, egyúttal pedig a még Tiraszpolban raboskodó Tudor Petrov-Popa és Andrei Ivanþoc azonnali szabadon bocsátását követelte. Precedens értékű ítéletében a strasbourgi bíróság – amely fennállása során először tárgyalt ehhez hasonló pert – azt vette alapul, hogy Oroszország de facto befolyást gyakorol ugyan a világ egyetlen állama által sem elismert Transznisztria fölött, ennek ellenére nem tett lépéseket a csoport szabadon bocsátása érdekében. A Moldovai Köztársaság felelőssége abban áll, hogy sem diplomáciai csatornákon, sem nemzetközi szervezeteken keresztül nem igyekezett nyomást gyakorolni Tiraszpolra: engedje el polgárait – holott jogilag Transznisztria ma is hozzá tartozik.
Terry Davis, az Európa Tanács főtitkára tegnap örömének adott hangot Ivanþoc és Petrov-Popa szabadon bocsátásáért, sajnálatát fejezte ki azonban amiatt, hogy mindkettőjüknek le kellett tölteniük a „törvénytelenül működő” tiraszpoli bíróság által kiszabott ítéletet. Ugyancsak üdvözölte az Ilaºcu-csoport utolsó két tagjának kiszabadulását a román Külügyminisztérium, miközben a Moldovai Köztársaság hatósága nem kívánta kommentálni a történteket.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.