Van Rompuy közölte: az EU-csúcs résztvevői megfogalmazták azt az igényüket, hogy még e hónap vége előtt zárják le a horvát csatlakozási tárgyalásokat. A csatlakozási szerződés aláírásának még az idén meg kell történnie – tette hozzá az Európai Tanács elnöke.
Egyhangúlag elfogadott nyilatkozatukban az unió állam- és kormányfői kérik „minden szükséges döntés” meghozatalát, „hogy a csatlakozási tárgyalások Horvátországgal június végéig sikeresen befejeződjenek”. Ez lényegében zöld utat jelent a csatlakozáshoz. A szerződés aláírására „az év vége előtt” sor kerülhet – olvasható a dokumentumban.
A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Horvátországnak – a volt Jugoszlávia második olyan államának Szlovénia után, amely EU-taggá válhat – folytatnia kell „reform-erőfeszítéseit, főként az igazságügy és az alapjogok területén”. E tekintetben – Franciaország és más országok kérésére – az EU-országok megbízták az Európai Bizottságot egy olyan megfigyelő mechanizmus létrehozásával, amellyel ellenőrizhető, hogy Zágráb megtartja ígéreteit a csatlakozási szerződés ratifikálásáig.
A szöveg szerint az EU-kormányok megtehetnek „minden megfelelő intézkedést”, ha úgy ítélik meg, hogy Zágráb nem tesz eleget kötelezettségeinek. A tagállamok nincsenek mind azonos hullámhosszon az ellenőrző mechanizmust illetően. Hollandia nem zár ki esetleges korlátozó intézkedéseket, egészen a csatlakozási időpont halasztásáig terjedően, amennyiben Horvátország nem teljesíti a vállalt kötelezettségeket. Más országok, így Olaszország és Svédország ellenzik ezt. Ám legalább annak lehetővé kell válnia, hogy befagyasszák az EU-csatlakozás fázisában lévő országoknak szánt bizonyos európai szubvenciókat.
Zágráb jelentős támogatást kapott a magyar kormánytól, amely idei első féléves EU-elnöksége alatt erőteljesen lobbizott a csatlakozási tárgyalások sikeres lezárásért
A horvát csatlakozási tárgyalások 2005-ben kezdődtek 35 témakörben. Hosszú ideig tartott az igazságügyi fejezet megvitatása, mivel az EU haladást követelt a korrupció elleni harcban, a háborús bűnösök elleni fellépésben és az együttműködésben a volt Jugoszlávia háborús ügyeivel foglalkozó hágai Nemzetközi Törvényszékkel, valamint a bírók függetlenségét biztosító igazságügyi reformban.
A szerződés várhatóan december közepi aláírása után népszavazás lesz Horvátországban, majd a 27 EU-tag nyilvánít véleményt parlamentje vagy népszavazás útján Zágráb csatlakozásáról. Ha e folyamat sikerrel zárul, Horvátország 2013. július 1-jén az Európai Unió 28. tagállama lehet az Európai Bizottság óhajának megfelelően.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!