2010. augusztus 18., 14:462010. augusztus 18., 14:46
Landi Balázs, a volt államfő személyi titkára szerdán az MTI-nek megerősítette, hogy – mint azt az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban kedden megjelent nyilatkozatában Hortai Éva, Révkomárom alpolgármestere, a vasárnapi ünnepség társszervezője, a Palatinus Társaság tagja mondta – Sólyom László, akárcsak tavaly, most is gyalog megy át a Dunán átívelő Erzsébet hídon, és ott várják majd a város elöljárói.
A volt köztársasági elnök személyi titkárának közleménye szerint Sólyom László beszédet mond az ünnepi műsor keretében Szent István király lovas szobránál, és este részt vesz a Teátrum Színház ünnepi előadásán.
Bugár Béla, a Híd elnöke és a szlovák parlament elnöke a Bumm hírportálnak kedden azt mondta, hogy jelen lesz az ünnepségen. Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke kedden azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem kapott meghívót a koszorúzásra, de ha kap, akkor ott lesz a rendezvényen. A rendezvényre meghívták Daniel Krajcer szlovák kulturális minisztert is, de ő más programja miatt nem tud jelen lenni a rendezvényen.
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke provokációnak minősítette Sólyom László látogatását, és ismét élesen kirohant a magyarok ellen. „Ez csak a kezdete annak, ami Szlovákiában történni fog. Az rossz lesz a szlovák nemzet és a szlovák állam számára is” – mondta a pártelnök a SITA hírügynökségnek. A szélsőségesen nacionalista politikus problémát lát abban, hogy a szlovák kormányban magyarok is vannak.
A szlovák kormányoldal Sólyom László látogatására nyilvánosan nem reagált.
„Visszajövök” – üzente egy éve Sólyom László, amikor Robert Fico akkori szlovák kormányfő utasítására – mondván: Sólyom nem tartotta tiszteletben Szlovákia területi integritását – nem engedték be Szlovákiába.
Az ügyből Szlovákia és Magyarország viszonyának legnagyobb diplomáciai botránya lett.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.