Sólyom autonómiát sürget

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Budapest két éven belül felülvizsgálná a magyar munkaerőpiac részleges megnyitását A székelyföldi magyarok számára területi, az erdélyi magyaroknak pedig kulturális autonómiát javasolt Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön este, amikor hivatalában fogadta a magyar–román kormányülésen részt vett bukaresti delegációt. A Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök vezette küldöttséggel folytatott megbeszélésen a magyar államfő üdvözölte azokat a román megnyilatkozásokat, amelyek többször – például Koszovó és Abbázia kapcsán – a területi autonómia biztosításában látják a tartós stabilitás és demokrácia biztosítékát.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. november 20., 00:002006. november 20., 00:00

Kifejtette álláspontját, miszerint a szórványban élő kisebbségek számára a teljes kulturális autonómia, míg a tömbben élőknek a területi autonómia lehet a megoldás. Mint arról beszámoltunk, az erdélyi autonómiakezdeményezések ügye hivatalosan nem került szóba a második magyar–román kormányülésen. A csütörtöki tanácskozást követő sajtótájékoztatón ugyanakkor Tăriceanu határozottan elutasította az etnikai alapú autonómiaigényt (egyben alkotmányellenesnek nevezve az ennek kivívását célzó népszavazási kezdeményezést), Gyurcsány Ferenc pedig azzal hárította el kormánya térfeléről a kérdést, hogy az – Európában amúgy legitim – önrendelkezés kizárólag a kisebbség és a többség párbeszéde útján megvalósítható.

Bukarestbe készül
a magyar államfő
A bukaresti kabinet tagjaival való találkozón Sólyom László bejelentette: 2007 első negyedévében – érvényes meghívásának megfelelően – kész hivatalos látogatást tenni Romániában; egyúttal kifejezte reményét, hogy addigra a román parlamentben elfogadják a kisebbségi törvényt. Az államfő érdeklődött a magyar állam által fenntartott Sapientia–EMTE működési feltételeinek jövőbeni keretei iránt is; az esetleges bukaresti anyagi hozzájárulásról egyébként nem született döntés a közös budapesti kabinetülésen. A kormányülésen aláírt dokumentumok kapcsán Sólyom kiemelte a köztisztviselők közös képzését célzó megállapodást, amely szerinte jótékony hatást gyakorolhat majd a közös standardok kialakítására, a jogi fogalmak egységes értelmezésére.

Munkaerőpiac:
részleges korlátozás?
Miközben a gyulai román főkonzulátus pénteki felavatásával a budapesti és a bukaresti kormány egyelőre csak első ülésének egyik megállapodását „pipálhatta ki”, nem tudni, mi valósul meg a mostani kormányülésen a magyarországi munkaerőpiac esetleges megnyitásáról elhangzott nyilatkozatból. Gyurcsány Ferenc szerint kormánya Magyarország munkaerőpiacának részleges megnyitását kínálja a román állampolgároknak, hozzátéve: Budapest „a magyar érdekek veszélyeztetése nélküli, legnagyobb mértékű nyitás” szellemében fog december közepén határozni a munkavállalás kérdésében. Ezzel szemben Kiss Péter munkaügyi miniszter pénteken azt mondta: elképzelhető a magyar munkaerőpiac részleges megnyitása azokon a területeken, amelyeken az országban munkaerőhiány van, de csak úgy, ha ez két éven belül felülvizsgálható a kialakult helyzet függvényében. „Miközben döntünk a munkaerőpiac nyitásáról, annak mértékéről és fokozatosságáról, minden külföldi munkavállalóra vonatkozóan bevezetjük a regisztrációt” – hangsúlyozta az illetékes tárcavezető. n

-----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk

Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk
2025. szeptember 11., csütörtök

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
2025. szeptember 11., csütörtök

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag

Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag
2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard