
Fotó: Rompres
A szombaton megtartott konferenciánNúri al-Máliki iraki kormányfő felszólítottaa külföldi országokat, hogy szüntessékbe az iraki felkelők támogatását. „Mindenországot arra kérünk, hogy ne avatkozzon be Irakügyeibe, és vessen véget az országban élő,meghatározott felekezethez vagy etnikumhoz tartozóközösségek, illetve egyéb csoportoktámogatásának” – jelentette ki Málikia konferencián, amelyen az Irakkal szomszédos országok,az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandótagállama, az Arab Liga és Egyiptom képviselőivettek részt. Az amerikai-iráni feszültségreutalva kijelentette: „Irakot nem használhatják felmás államok arra, hogy leszámoljanak egymássala köztük fennálló nézeteltérésekért”.Washington azzal vádolja Iránt és Szíriát,hogy iraki milíciákat támogatnak.
Zalmay Khalilzad, az EgyesültÁllamok iraki nagykövete a zárt ajtókmögött folyó tanácskozásonhasonlóképpen felszólította az Irakkalszomszédos országokat, hogy tegyenek többet azországba irányuló fegyverszállítmányok,a külföldi fegyveresek és a felekezeti alapúpropaganda bejutásának megakadályozásáért.A konferenciát előremutatónak és építőjellegűnek minősítette a tanácskozásbefejezése után Hosjar Zebari iraki külügyminiszter.Közölte, hogy három munkabizottságotalakítottak a biztonság, a menekültek, valamint azenergiával és a kőolajjal kapcsolatos ügyekbenvaló együttműködés céljából.Valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy atanácskozást miniszteri szinten folytassák.Helyszínként Törökország ésEgyiptom egyaránt felajánlkozott, az időpontot későbbegyeztetik.
Az amerikai nagykövet akonferencia után elmondta, hogy a tanácskozásonközvetlenül is beszélt Abbasz Araghcsi iránikülügyminiszter-helyettessel, s a tárgyalóasztalnála többi delegáció előtt is véleménytcseréltek. Abbasz Araghcsi elmondta, hogy sürgette azamerikai csapatok kivonását, mivel Teheránmegítélése szerint jelenlétük csaktáplálja az erőszakot. Washingtonban azonban tegnapbejelentették, George W. Bush amerikai elnök parancsáratovábbi 4400 fővel emelik az Irakba küldendő amerikaikatonák számát, amelyet még januárban21 500-ban állapítottak meg.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.