
Síbalesetet szenvedett Angela Merkel Svájcban, a német kancellárnak eltört a medencecsontja – közölte hétfőn Steffen Seibert kormányszóvivő Berlinben.
2014. január 06., 15:342014. január 06., 15:34
Merkel sífutás közben esett el karácsonyi vakációja idején a svájci Engadinban. A kormányszóvivő azt mondta, hogy a politikus nem siklott gyorsan. Az 59 éves Merkelnek járókeretet kell használnia a gyógyulásig.
A beszámolók szerint a kancellár pénteken ment el orvoshoz, mert eleinte azt hitte, hogy csak zúzódásai vannak. A sérülés miatt több tárgyalást és utazást kénytelen lesz lemondani a következő három hétben – mondta a szóvivő. Merkelnek annyit kell feküdnie, amennyit csak lehet; repülőre ülni nem tud, ugyanakkor megpróbál valamennyit dolgozni, és lehet, hogy ő vezeti majd a szerdai kormányülést is.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!