
Scholz szerint a diplomáciai erőfeszítések csakis az erő pozíciójából lehetnek sikeresek
Fotó: Német kormány
A NATO keleti szárnyának utóbbi időben történt megerősítése Oroszország elrettentését szolgálja – jelentette ki vasárnap Olaf Scholz német kancellár.
2024. június 02., 21:262024. június 02., 21:26
A német szociáldemokrata politikus a Kelet-német Gazdasági Fórumon tartott beszédében, amelyen Ingrida Simonyte litván miniszterelnök is részt vett, azt is hangsúlyozta, hogy Moszkva előtt is világosnak kell lennie: a katonai szövetség szükség esetén kész megvédeni magát.
„Mivel az Oroszország jelentette fenyegetés nem ér véget, más szövetségesekkel közösen tavaly úgy döntöttünk, hogy további csapatokat telepítünk a balti országokba, és tartósan ott állomásoztatunk egy teljes dandárt a jövőben” – emlékeztetett a német kancellár.
„Ezt a fordulatot a biztonságpolitikában az tette szükségessé, hogy meg kell mutatnunk Oroszországnak: készek vagyunk a NATO területének minden egyes négyzetcentiméterét megvédeni a támadásokkal szemben” – hangoztatta Scholz.
Mint ismeretes, Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten óva intette a NATO-tagországokat attól, hogy engedélyezzék a kijevi vezetésnek az átadott nyugati fegyverek bevetését Oroszország területe ellen, miután több nyugati ország feloldotta a vonatkozó korlátozásokat. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken elutasította Moszkva figyelmeztetését. Mint mondta, a szövetség már többször hallott ilyet. Hangoztatta továbbá, hogy az önvédelem nem jelenti a helyzet elmérgesedését.

Ukrajnának jogában áll orosz területet támadni a Berlin által szállított fegyverekkel – jelentette ki pénteken Steffen Hebestreit német kormányszóvivő. Németország ezzel csatlakozott a hasonló döntést hozó nyugati országok csoportjához.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!