
Gyakorlatilag bizonyossá vált, hogy idén sem születik döntés Románia schengeni csatlakozásáról: a bukaresti holland nagykövetség közleményben tudatta, hogy Hága megvárja a romániai igazságügy helyzetéről szóló, jövő év elején esedékes európai bizottsági országjelentést, és csak ezt követően hoz döntést az ügyben.
2013. október 09., 17:312013. október 09., 17:31
„A holland kormány megvárja az országjelentést, hogy a többi tagállammal szorosan együttműködve kialakítsa álláspontját Románia schengeni csatlakozásáról” – áll a diplomáciai képviselet kedd este kiadott közleményében.
A dokumentum leszögezi: Romániának folytatnia kell a visszafordíthatatlan és hosszú távú intézkedéseket az igazságügy reformja és a korrupcióellenes harc érdekében, ahogy arról Románia az Európai Unióval megállapodott.
Mint arról beszámoltunk, Mark Gray, az Európai Bizottság (EB) szóvivője kedden délután jelentette be, hogy nem az idei év végén, hanem jövő év elején, várhatóan januárban hozzák nyilvánosságra az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem helyzetéről szóló országjelentést. Robert Cazanciuc román igazságügy-miniszter ugyanakkor tegnap azt állította: a jelentést már eleve januárban készültek bemutatni. Ez szerinte annak tudható be, hogy az EB ellenőrei csak november végén érkeznek az országba, tehát nem is lenne idejük hamarabb elkészíteni a jelentést. Az uniós bel-és igazságügy-minisztereknek az eredeti tervek szerint decemberben kellett volna napirendre tűzniük a döntést Románia és Bulgária kétlépcsős schengeni csatlakozásáról. Ugyanakkor annak nyomán, hogy Hollandia meg akarja várni az országjelentést, ez már nem valószínű, mivel a határozatképességhez a tagállamok képviselőinek egyhangú döntése szükséges.
Hollandia már két évvel ezelőtt is a román schengeni csatlakozás útjába állt, arra hivatkozva, hogy az igazságügyi jelentés nem meggyőző, Bukarest akkor válaszul embargót hirdetett a holland virágszállítmányokra.
A román schengeni csatlakozás ismételt megakadályozása ugyanakkor idén Franciaország részről merült fel először, miután először Manuel Valls belügyminiszter beszélt arról, hogy a romák helyzetének és a roma migráció rendezetlensége miatt Bukarest továbbra sem érett a schengeni csatlakozásra, majd Jean-Marc Ayrault miniszterelnök arról beszélt, hogy a két ország nem biztosítja a külső uniós határok hatékony védelmét, ami szintén a schengeni csatlakozás további halasztását vonja maga után.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!