Hirdetés

Romániáig legyengült a Kirill

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Európa-szerte 47 halálos áldozatot követelt és több százmillió eurós kárt okozott az orkán Romániába érkezve alaposan veszített intenzitásából az Európa-szerte közel ötven halálos áldozatot követelt és több százmillió eurós anyagi kárt okozó Kirill orkán, ám még így is fennakadást okozott a hazai vasúti és közúti közlekedésben, valamint az áramellátásban. A kontinensen végigsöprő szélvész főleg Erdély keleti felében, valamint a moldvai megyékben okozott pusztítást, de a heves széllökéseket jobbára az egész ország területén tapasztalni lehetett.

Gazda Árpád

2007. január 22., 00:002007. január 22., 00:00

Péntekre virradóra több mint háromszáz településen megszakadt az áramszolgáltatás a szél kicsavarta és a vezetékekre dőlt fák miatt, az áramellátást azonban a hétvégén szinte valamennyi helységben sikerült helyreállítani. Többórás késést okoztak a Hargita megyén áthaladó vasúti közlekedésben Maroshévíz környékén a sínekre kidöntött fák, más megyékben pedig sebességkorlátozást vezettek be a széllökések miatt. Legnagyobb pusztítást az erdős vidékeken okozott a több mint száz kilométeres óránkénti sebességgel tomboló szél: Hargita megyében hatezer, Suceava megyében 130 ezer köbméterre becsülik az erdészek a kidöntött fa mennyiségét.
Eközben az európai országokban 47 ember vesztette életét a Kirill orkán miatt, amely súlyos fennakadásokat okozott a légi és a vasúti közlekedésben is. Nagy-Britanniában a helyenként 160 kilométer/óra sebességgel dühöngő szélviharban kidőlő fák és leomló falak alatt lelték halálukat az áldozatok, köztük egy kétéves gyermek. A szigetországban pénteken több településen szünetelt a tanítás az iskolaépületekben keletkezett károk vagy áramszünet miatt. Svájcban mintegy száz repülőgép nem indulhatott útnak, vagy szállhatott le a zürichi, bázeli és a genfi légikikötőben. Hollandiában a kormány válságstábja felszólította a lakosságot, hogy ne merészkedjék ki az utcákra. Belgiumban 100 millió eurónyi kár keletkezett a biztosítótársaságok becslése szerint.
Németországban – ahol a mostanihoz fogható, helyenként 200 kilométer/órás sebességet is elérő széllökésekre az utóbbi csaknem 30 évben nem volt példa – ugyancsak kitépett fák, ledőlt falak és kiszakadt ajtók okozták tizenegy ember halálát, köztük egy másfél éves kisgyermekét; a sérültek száma meghaladja a százat. Az anyagi károk felmérése még folyik, de a biztosítótársaságok első becslései szerint azok értéke meghaladja az egymilliárd eurót. A német államvasutak vezetősége csütörtök este úgy döntött, hogy az orkán miatt Németország történetében először az egész ország területén leállítja a vasúti forgalmat. A közlekedés azóta fokozatosan helyreállt, de jelentős késések a hétvégén is voltak. (A ciklont különben a bolgár nemzetiségű Kyrill Genow német állampolgárról nevezték el, akit gyermekei ajándékoztak meg a névadással.) Települések ezrei maradtak áram nélkül Ausztriában is. Az ország északi felében több mint 130 ezer háztartást sújtottak az áramkimaradások, amelyeket letört faágak és kitört fák okozta távvezeték-szakadások idéztek elő. A legerősebb széllökéseket Salzburg környékén mérték, óránként 216 kilométeres szélsebességet is regisztráltak. Lengyelországban – ahol hat emberéletet követelt az orkán és további húsz személy megsérült az elemi csapás következtében – Wroclaw, Varsó és a Mazuri-tavak környékén számos település áram nélkül maradt; Csehországban négy ember vált az orkán áldozatává, mindegyikkel ledőlő fák végeztek. 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés