
Díjazták. Iohannis agyondicsérte Romániát, szerinte nem csupán az emberi jogok terén teljesít kiemelkedően, hanem a védelmi együttműködés és Ukrajna támogatása szempontjából is
Fotó: Presidency.ro
Románia példaértékűnek számít az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság terén is – ezt állította Klaus Iohannis román államfő, amikor helyi idő szerint szerdán este átvette az Atlanti Tanács nevű politikai think tank díját.
2024. május 09., 08:372024. május 09., 08:37
2024. május 09., 08:542024. május 09., 08:54
Mint korábban megírtuk, a testület Iohannis „transzatlanti és európai vezetői pályafutása és szerepe elismeréseként” kapta meg a 2024. évi Distinguished International Leadership Award nevű díjat.
A román elnök az ünnepségen elmondta, hogy a díjat Románia elmúlt húsz évének méltó NATO-tagságáért, valamint az Egyesült Államok partnereként és barátjaként végzett vezetői tevékenysége elismeréseként fogadja el, és minden románnak, valamint a Románia és az Egyesült Államok közötti partnerségnek és barátságnak ajánlja.
– tette hozzá az elnök. Beszélt Románia Ukrajnának nyújtott segítségéről, hangsúlyozva, hogy az ország élen jár az Ukrajnát segítő erőfeszítésekben.
„2001-től kezdve, néhány évvel a NATO-csatlakozás előtt, majd a tagságunk két évtizede alatt Románia és a román nép merész, bátor és határozott döntéseket hozott, hogy megerősítse társadalmunk demokratikus szövetét, hogy eleget tegyen transzatlanti biztonsági kötelezettségvállalásainknak, és hogy országunkat a stratégiai stabilitás, a jólét és a haladás horgonyává tegye Európa egy még mindig nyugtalan térségében” – fejtette ki.
Iohannis hangsúlyozta a régió stratégiai jelentőségét,
„2011-ben Joe Biden alelnök ugyanezen a színpadon állt, hogy átvegye ugyanezt a díjat, és nagyon határozottan nyilatkozott Amerika közép-európai szerepvállalásáról. Azt mondta: "Eljött az idő Közép-Európa számára. Önök megmutatták, hogy készen állnak közös kihívásainkra, hajlandóak szembenézni velük, és képesek megoldani azokat. Ezért Amerikában már nem azon gondolkodunk, hogy mit tehetünk Közép-Európáért, hanem azon, hogy mit tehetünk Közép-Európával együtt” – idézte fel.
Felhívta a figyelmet a Bukaresti 9-ek (B9) csoportra, arra a 2015-ben Románia és Lengyelország által létrehozott kezdeményezésre, amely a keleti szárny összes államát magában foglalja, és „szilárd platformot biztosít biztonsági erőforrásaink NATO-n belüli koordinációjához”.
Klaus Iohannis rámutatott, hogy
Fotó: Presidency.ro
Beszélt Oroszország Ukrajna elleni háborújáról és arról, hogy a térségben lévő NATO-államok hogyan reagáltak erre.
„Országaink képesek voltak egységesen, határozottan és erős elrettentő erőként fellépni az orosz terjeszkedéssel szemben, miközben hűek maradtak alapvető transzatlanti demokratikus értékeinkhez. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, ahogyan keleti szárnyunk államai reagáltak Oroszország Ukrajna elleni indokolatlan agressziójára, valamint Ukrajna létfontosságú szükségleteire, hogy megvédje magát és visszaverje ezt a szörnyű orosz támadást” – fogalmazott Iohannis.
„Közel 40 ezer gyermek tanul most román tantermekben. Több millió tonna humanitárius segély érkezett Ukrajnába Románián keresztül és Romániából. Románia emellett segített Ukrajnának fenntartani egy létfontosságú gazdasági útvonalat, kihasználva egyedülálló tengeri kapcsolatainkat, és megkönnyítve mintegy 40 millió tonna gabona – az ukrán gabonaexport mintegy 70 százaléka – átszállítását a romániai dunai és fekete-tengeri kikötőkön keresztül” – tette hozzá az elnök.
Iohannis hozzátette, hogy mindezek az erőfeszítések „folytatódnak, amíg szükséges”, mert Románia tudatában van annak, hogy kulcsszerepe van abban, hogy segítse Ukrajnát a győzelem és a béke elérésében, a gazdasági sikerben és az Európai Unióba való integrációban.
Iohannis szerint Románia komolyan vette a kérdést, miszerint mit tehet Amerika Közép-Európával együtt?
Ezt a díjat minden románnak, valamint a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti partnerségnek és barátságnak ajánlom” – tette hozzá Iohannis.
Mint arról beszámoltunk,
Fotó: Presidency.ro
„Az Atlantic Council Distinguished Leadership Awards a transzatlanti kapcsolatok pilléreit megtestesítő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket díjazza. Az esemény minden évben elit, nemzetközi közönséget hív össze – köztük jelenlegi és volt államfőket, politikai és szakpolitikai vezetőket, nagyköveteket, a kongresszus és a kormány tagjait, katonai parancsnokokat, nemzetközi üzleti vezetőket és a média vezető képviselőit” – olvasható a szervezet honlapján.
Mint ismeretes, Iohannis éppan abban az időszakban kapja meg a transzatlanti kapcsolatok szorosabbra fűzéséért odaítélt díjat, amikor versenybe szállt a NATO főtitkári tisztségéért, ugyanakkor az Egyesült Államok és a katonai szövetség számos befolyásos tagállama jelezte: riválisát, Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt támogatja.

Kitünteti Klaus Iohannis román államfőt az Atlatic Council (Atlanti Tanács) nevű befolyásos egyesült államokbeli agytröszt. A kitüntetés tényéről a szervezet számolt be honlapján.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett. Orbán Viktor őszire erős, rendezett Fideszt ígért.
Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten. A küldöttek várhatóan újabb egy évre pártelnökké választják Orbán Viktort, aki a kongresszus előtt közzétett Küldetés című röpiratában elemezte a 2026-os országgyűlési választási vereség okait.
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Oroszország néhány éven belül megtámadhatja a NATO-t, az orosz haderő jelenleg is csapatokat telepít a katonai szövetség tagjaival közös határai mentén – közölte két forrás is.
Ukrajna célja, hogy elszigetelje a megszállt Krím-félszigetet Oroszországtól azáltal, hogy megszakítja a félsziget felé vezető legfontosabb katonai utánpótlási útvonalakat.
Donald Trump amerikai elnök azt állította, hogy az Egyesült Államok „véget vetett a háborúnak” Iránnal, miután korábban kijelentette, hogy a két fél „rendkívül szilárd szándéknyilatkozatban” állapodott meg a harcok beszüntetéséről.
Észak-Írországban élő 21 személy kért eddig konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
Egy magas rangú iráni katonai tisztviselő azzal fenyegetőzött, hogy Irán „pokollá” változtathatja a közel-keleti régiót, ha a Hormuzi-szoros biztonsága veszélybe kerül.
XIV. Leó pápa felavatta a Sagrada Familia-bazilika legmagasabb, Jézus Krisztusról elnevezett tornyát szerdán Barcelonában.
szóljon hozzá!